A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a bukaresti külügyminisztérium az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét szerdán, miután Hans Klemm amerikai nagykövetről olyan fotó jelent meg a román médiában, amelyen egy ajándékba kapott székely zászlót tart Kovászna megyei elöljárókkal közösen.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A román hírtelevíziók többsége először úgy értelmezte az erről szóló külügyi közleményt, hogy a tárca bekérette a diplomatát, ezt azonban Ionut Valcu külügyi szóvivő később az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta. „Szó sincs bekéretésről, a miniszternek egyetlen találkozó sem szerepel a programjában” – idézte a hírügynökség a szóvivőt.

A bukaresti külügyminisztérium honlapján szerdán megjelent közleményében elismeri: az Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.

A bukaresti külügy kifejezte meggyőződését: látogatásai alkalmával a nagykövet megismeri a Románia által meghonosított interkulturális modellt, a romániai kisebbségek által élvezett jogokat, amelyek – a kommüniké szerint – mindenben megfelelnek a vonatkozó nemzetközi szabványoknak.

„Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembevétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében” – olvasható a román külügyi közleményben.

Szerdán a román televíziós és online médiaorgánumok többsége – többnyire elítélő kommentárok kíséretében – tette közzé azt a fotót, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok amerikai nagykövete egy székely zászlót tart a kezében Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Kató Béla református püspök és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke társaságában – többnyire kifogásoló kommentárok kíséretében.

A fotót kedden posztolta Facebook-oldalára a sepsiszentgyörgyi polgármester. A román nyelvű kísérőszöveg szerint Hans Klemm aznapi háromszéki látogatásakor egy székely zászlót kapott ajándékba vendéglátóitól. A polgármester azt is megjegyzi: a székely zászló mára már annak a tisztelethiánynak a szimbóluma is, amelyet a román hatóságok tanúsítanak a székely közösséggel szemben.

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a székelyzászlós fotót kifogásoló sajtókommentárokra reagálva közleményben tudatta: Hans Klemm „Románia egészében az Egyesült Államok nagykövete”, rendszeresen utazik a országban, és a román társadalom különböző csoportjaival találkozik.

„Az Egyesült Államok Románia szövetségeseként és stratégiai partnereként üdvözli és támogatja a romániai demokráciát és Románia erőfeszítéseit, amelyek a demokratikus intézmények megerősítését szolgálják a társadalom valamennyi szegmensének egyenlő és teljes részvétele által” – olvasható az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének közleményében.

MTI

Fotó. MTI, archív