Rumen Radev bolgár köztársasági elnök (b) köszönti Áder János köztársasági elnököt (j) a bolgár Nemzeti Történeti Múzeumban a Három Tenger Kezdeményezés elnevezésű, kétnapos csúcstalálkozó első estéjén adott díszvacsora előtt Szófiában 2021. július 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

„Államfőként nem fogom engedni, hogy Bulgáriát bevonják ebbe a konfliktusba” – válaszolt Radev egy azt firtató újságírói kérdésre, hogy Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is úgy döntött, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának.

Radev hangsúlyozta: azért választották meg őt, hogy megóvja a bolgárok biztonságát és a békét Bulgáriában.

„A háború árát az átlagpolgárok fizetik meg, nem pedig a televíziós propagandisták” – emelte ki.

„Engem a bolgár állampolgárok ügye foglalkoztat” – tette hozzá a tavaly novemberben újraválasztott államfő.

Korábban írtuk

Hírügynökségek felidézték, hogy Kiril Petkov bolgár miniszterelnök Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter múlt heti látogatását követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: nem tárgyaltak Kijevnek szánt katonai segítségről. A szófiai vezetés mindemellett humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának.