Charles Michel, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács decemberi csúcstalálkozójának eredményeit értékelő vitáján elmondott beszédében hangsúlyozta: Ukrajnának több katonai felszerelésre van szüksége.

Hirdetés

„Itt az idő, sürgősen több felszerelésre van szüksége Kijevnek, és én személy szerint támogatom, hogy Ukrajnának tankokat szállítsanak” – fogalmazott Michel, majd hozzátette: az Európai Unió mindaddig pénzügyi és katonai segítséget nyújt Ukrajnának, ameddig arra a megtámadott országnak szüksége van.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte: részben már sikerült felszámolni a függőséget az orosz energiától, az Európai Unió továbbra is elszánt az orosz fosszilis tüzelőanyagok teljes kivezetése és az energiaárak csökkentése mellett. „Megmutattuk, együtt erősek vagyunk és képesek vagyunk kiváltani az orosz energiahordozókat” – fogalmazott.

Szavai szerint a közös erőfeszítések meghozták gyümölcsüket, a gázárak most alacsonyabbak, mint Oroszország ukrajnai inváziójának kezdetén voltak, a holland TTF gáztőzsde árai több mint 80 százalékkal estek augusztus óta. Az európai gáztárolók töltöttsége még mindig 80 százalék feletti, továbbá sikerült megkettőzni az unióba érkező megújuló energia mennyiségét. Stratégiai hiba volt Oroszország függőségébe kerülni, az EU azonban kiszabadult ebből a szorításból – mondta.

„Az, hogy épségben átvészeltük a telet, mindenekelőtt egységünk és közös kemény munkánk eredménye. Erre büszkének kell lennünk” – fogalmazott Von der Leyen, majd arra figyelmeztetett: nem szabad hátra dőlni, már a következő télre kell készülni.

Tájékoztatása szerint az EU a legfontosabb nemzetközi gázszolgáltatókkal már kora tavasszal megkezdi a tárgyalásokat azzal a céllal, hogy jóval a nyár előtt megkösse az első közös szerződéseket.

Közölte továbbá, az EU gazdasága versenyképességének kulcsa a tiszta technológiákra való átállásban van. Becslések szerint a tömegesen előállított tiszta energiatechnológia piaca 2030-ra évente körülbelül 650 milliárd dollárt ér majd, ami több mint háromszorosa a mai szintnek – tájékoztatott. Az Európai Bizottság ezért a zöld átállást segítő ipari tervet mutat be, ami olyan szabályozási környezetet hoz létre, amely lehetővé teszi a gyors növekedést, és kedvező feltételeket teremt a tiszta technológiai ipar számára. Ösztönözni fogja a beruházásokat és a tiszta technológiai termelés finanszírozását az állami támogatási szabályok ideiglenes kiigazítása és egyszerűsítése révén. Segíteni fogja a szükséges képességek fejlesztését, legalább egymillió munkahelyet fog teremteni, illetve modernizálni fogja az EU kereskedelmi menetrendjét – tette hozzá Ursula von der Leyen.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában arról beszélt, hogy Magyarországon a kormány politikai irányítás alá vette az egyetemeket, politikusok felügyelnek felsőoktatási intézményeket. Véleménye szerint nem jó intézkedés az, ahogyan az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság felszámolná ezt az állapotot az által, hogy megszüntetné a magyar egyetemek hozzáférését az uniós Horizont és Erasmus programokhoz. Orbán Viktor miniszterelnököt és köreit kell büntetni, nem a diákokat – jelentette ki a jobbikos EP-képviselő.

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott írásbeli felszólalásában azt mondta, Brüsszel nem találja a megfelelő válaszokat a válsághelyzetekben. A szankciós politika a korábbiaknál is súlyosabb következményekkel jár, a hibás döntések felülvizsgálatára és új megközelítésre lenne végre szükség – jelentette ki.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az EP körüli korrupciós ügy kirobbanásával Brüsszel elvesztette minden hitelességét, hogy korrupciót kérjen számon másokon. „Az is bebizonyosodott, hogy az európai fősodor nem tűri az ellenvéleményt, térdre kívánja kényszeríteni azokat a tagállamokat, amelyek kiállnak a nemzeti érdekeikért” – fogalmazott.

Ennek a politikai nyomásgyakorlásnak a kisebb gazdasági hatalommal rendelkező, erős nemzetállamokban hívő tagállamok nem engedhetnek. Nem hagyható továbbá az sem, hogy az elhibázott brüsszeli döntések és a politikai játszmák árát a magyar emberek fizessék meg – tette hozzá Gál Kinga.

Korábban írtuk