Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Beaune az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón elmondta, hogy az uniós alapértékek megsértése esetén indítható 7-es cikk szerinti eljárásról szóló vita Magyarország esetében májusban kerül napirendre.

Tájékoztatása szerint a 2021-es általános jogállamisági jelentésről az elnökség március 3-án és 4-én a franciaországi Arles-ban fog informális találkozót tartani.

„A jogállamiságról átfogóbb és általánosabb megbeszélést fogunk folytatni, amely lehetővé teszi, hogy több tagállam is kifejthesse gondolatait erről a kulcsfontosságú kérdésről” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: noha a 7-es cikk szerinti eljárásnak vannak bizonyos korlátai, két uniós tagállamot, Lengyelországot és Magyarországot érintően folytatni kell, azokra ugyanis a szlovén tanácsi elnökség alatt nem került sor.

Korábban írtuk

Közölte továbbá, hogy a jogállamiság elveinek megsértése esetén az EU költségvetésének védelmére irányuló feltételességi mechanizmust érintő rendelet ügyében az uniós bíróság február 16-án fog döntést hozni. Tisztában kell lenni azzal, hogy a rendelet fontos eszköz, használatának pénzügyi dimenziója is van – tette hozzá a francia európai ügyekért felelős külügyi államtitkár.