A lap úgy fogalmazott, „az ukrajnai statikus frontvonalak a tél előretörésével lassan megkeményednek”. Hozzátették: Kijevben érezhető, hogy az egykor leküzdhetetlen morál kissé lecsúszik. A főparancsnok és a vezérkari főnök – Volodimir Zelenszkij és Valerij Zaluzsnij – között nyíltan szó van nézeteltérésről.

Hirdetés

Majd azzal folytatták, Oroszország már nem veszíti el a háborút, illetve az általa elfoglalt területet, és így Ukrajna már biztosan veszít.

Az európai fővárosokban választások közelednek, és még a hűséges szövetséges Lengyelország parasztjai is veszekednek ukrán szomszédjaikkal – idézték fel.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az Egyesült Államokban a szenátus republikánus képviselői szerda este megakadályozták egy 60 milliárd dolláros, Ukrajnának szánt segélyt tartalmazó törvénycsomag továbbvitelét, miközben az amerikai határ- és bevándorlási politika kapcsán is patthelyzet alakult ki a demokratákkal.

Korábban írtuk

A patthelyzet feloldására tett kísérletet Joe Biden amerikai elnök, aki szerdán felhívást intézett a kongresszushoz, hogy ne hagyják, hogy a kicsinyes pártpolitika útjába álljon a Kijevnek nyújtandó támogatásnak”.

Biden kijelentette, „a történelem szigorúan fogja megítélni azokat, akik hátat fordítanak a szabadság ügyének. Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön”.

(forrás)