Fotó: ShutterStock.com/JDzacovsky
Hirdetés

A parlament egészségügyi bizottságában felszólaló Bathová szerint az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok a tervezetthez képest háromszoros mennyiséget, vagyis mintegy hatmillió ember immunizálásához elegendőt fognak leszállítani a közös fejlesztésű vakcinájukból.

Mint mondta, az amerikai Modernától az év második feléig egymillió adag oltóanyagot várnak, az AstraZeneca amerikai gyógyszeripari óriásvállalattól eddig hárommillió dózis oltóanyagot rendeltek, további mintegy egymillió adagot a német CureVac gyógyszervállalat koronavírus elleni vakcinájából és kétmillió dózist a Johnson and Johnson vakcinájából. Csehország megrendelést adott le oltóanyagra a Sanofi és a Valneva gyógyszeripari cégeknél is.

Bathová szerint az AstraZeneca a várt 81 ezer dózis helyett 130 ezret fog leszállítani februárban az általa gyártott oltóanyagból.

Ismertette azt is, hogy Csehország 323 ezer adag Pfizer/BioNTech-oltóanyagot kapott januárban, 335 ezret fog kapni februárban, 500 ezret márciusban, és 4,5 milliót az év második negyedében. A két kooperáló gyártó január végén és február elején kevesebbet tudott szállítani kapacitáshiány miatt, de azt ígérte, hogy leszállítja a kiesett mennyiséget, amint eléri a rendes termelőképességét, sőt, növeli gyártókapacitását. „Amit szeptemberben kellett volna megkapnunk, azt májusban megkaphatjuk” – mondta Bathová.

Korábban írtuk

Bathová szerint a cseh hatóságok azért rendeltek többet a Pfizer/BioNTech-vakcinából, mert az EU-ban ezt fogadták el elsőként, és a gyártónál tudták növelni a megrendelhető mennyiséget.

Jan Blatny egészségügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy a 65 és 80 év közötti emberek oltása azt követően indulhat meg, hogy az elsőbbségi csoportba tartozók 70 százalékát már immunizálták. Utóbbiba tartoznak a 80 év felettiek, az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok és más bentlakásos ápolóintézetek lakói és munkatársai.

Csehországban egyelőre csak az Európai Unióban elfogadott vakcinákat használják. Szakértői körökben és a médiában mindazonáltal erősödnek a hangok, amelyek szerint szükség lenne más vakcinákat is kipróbálni, megvenni. Roman Prymula volt egészségügyi miniszter, a kormányfő járványügyi szaktanácsadója több ízben is úgy nyilatkozott, hogy Prágának mérlegelnie kellene az orosz Szputnyik V vakcina beszerzését is.