Nikki Haley gratulált Donald Trumpnak annak kapcsán, hogy minden valószínűség szerint ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Úgy fogalmazott, hogy minden jót kívánt számára, ugyanakkor nem biztosította egyértelműen a támogatásáról.

Hirdetés

„Az ország túl értékes ahhoz, hogy a nézetkülönbségek megoszthassanak bennünket”

– mondta, és hozzátette, hogy „Donald Trumptól függ, elnyeri-e azok szavazatát a párton belül – és azon túl is -, akik eddig nem támogatták”, majd reményét fejezte ki, hogy ez így lesz. Megállapította, hogy a konzervatív ügy számára sürgetően szükséges még több ember bevonása, aminek sikeressége most Donald Trumpon múlik.

Az Egyesült Államok előtt álló megoldandó feladatok közül kiemelte az államadósság kezelését, mert az – szavai szerint – megroppantja a gazdaságot. Az út a szocializmus felé egyet jelent Amerika romba döntésének útjával – hangoztatta, és sürgette az Egyesült Államok határozott fellépését a nemzetközi színtéren.

„A világ lángokban áll Amerika visszahúzódása miatt”

– állapította meg.

Korábban írtuk

Nikki Haley a választási kampányát lezáró, Charleston városában elmondott beszédében hozzátette, hogy a jövőben magánemberként tevékenykedik majd.

Az indiai származású politikus tavaly februárban jelentette be, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért, és Ron DeSantis januári kiszállásával maradt Donald Trump egyetlen párton belüli kihívója, országos támogatottsága azonban egyszer sem haladta meg a 25 százalékot. Az előválasztások során két helyen sikerült győzelmet aratnia: Vermont állam mellett a szövetségi fővárosban, Washingtonban.

Nikki Haley 2011 és 2017 között Dél-Karolina állam kormányzója volt, majd 2017 januárjától 2018 végéig, lemondásáig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének posztját töltötte be Donald Trump kinevezettjeként.