Fotó: ShutterStock/Evan El-Amin
Hirdetés

Thomas Welnickit – aki a 2020-as elnökválasztás előtt, illetve utána is figyelmeztette az amerikai elnök és alelnök védelmét ellátó titkosszolgálatot, hogy végezni akar Trumppal – 50 ezer dollár (15,8 millió forint) óvadék ellenében helyezték szabadlábra, megfigyelését GPS segítségével végzik, továbbá pszichológiai és addiktológiai vizsgálatokra is kötelezték.

A nyomozati anyagok szerint Welnicki legalább háromszor telefonált a titkosszolgálat New York-i irodájába 2020 szeptember 24-e és december 24-e között, és azzal fenyegetődzött, hogy végez az elnökkel, akit az egyik tavaly novemberi hívásában Hitlernek is nevezett.

Welnicki 2020 nyarán a Capitolium rendőrségnek jelezte, hogy fegyvereket szerez és megöli Trumpot, ha a politikus nem ismeri be az elnökválasztáson elszenvedett vereségét. Tavaly január 4-én pedig – két nappal a capitoliumi zavargások előtt – két hangüzenetet hagyott a titkosszolgálat New York-i irodájának telefonján, és már azt mondta, hogy Trumppal együtt 12 kongresszusi taggal is végez.

Az Egyesült Államokban két, hivatalban lévő elnököt gyilkoltak meg: Abraham Lincoln elnököt 1865-ben, John Fitzgerald Kennedyt pedig 1963-ban.

Korábban írtuk