Az őszi DealBook Summit rendezvényen, amelyet szerdán tartottak New Yorkban, Elon Musk, az X közösségi médiaoldal tulajdonosa, keményen nekiment azoknak a hirdetőknek, akik a közelmúltban az oldallal kapcsolatos antiszemita vádakra hivatkozva hagyták el a platformot – írta meg a CNBC.

Hirdetés

Valaki megpróbál zsarolni engem reklámokkal? Pénzzel zsarol? B*sszák meg magukat. Ez így egyértelmű?„

– mondta Musk. 

A kirohanása közben Musk külön kiemelte a Walt Disney ügyvezető igazgatóját, Bob Igert, aki szintén bojkottálta platformját és a közönség soraiban ült. Miután elmondta a fentieket, célzottan kinézett a közönség soraira, és egyértelmű célzásként megszólította: „Szia Bob!”

Továbbá azt mondta Andrew Ross Sorkinnak: 

Korábban írtuk

Nincs problémám azzal, hogy gyűlölnek. Gyűlöljétek!

Musk emellett azt is sugallta, hogy rajongói bojkottálni fogják ezeket az hirdetőket. „Az egész világ megtudja, hogy ezek az hirdetők ölték meg a céget, és részletesen dokumentáljuk majd ezt a tényt” – tette hozzá.

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója tagadta, hogy antiszemita lenne, és azt is határozottan cáfolta, hogy az Izraelbe történő látogatása tervezett lett volna, mivel már a botrányossá vált tweetjei előtt elkezdte szervezni az utat, így az nem volt része semmilyen „elnézést kérő körútnak”.

A Mandiner cikkét IDE kattintva olvashatja el.