Hirdetés

Nem csendesülnek a hullámok Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-csoport körül. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a zendülés közepette formálódott alku részleteiben finoman szólva sem kidolgozott. Amit tudunk, hogy az orosz elnök árulónak tartja a Wagner vezérét, a csoportot eddigi formájában megszünteti, a nyugalom, a stabilitás érdekében azonban Prigozsin és a mellette kitartó zsoldosok szabad elvonulást kaptak. Száműzték őket Bela­ruszba. Ehhez képest a Flightradar tanúsága szerint a zendülők vezére több mint két héttel a történtek után is Belarusz és Oroszország között röpköd és orosz sajtóhírek szerint Vla­gyi­mir Putyinnal is találkozott. De az is furcsa valahogy, hogy az áruló nem egyedül, magányosan, megtörve, hanem pár ezer katonája élén vonul száműzetésbe. Úgy tűnik, mintha Prigozsin félreállításának és a Wagner leépítésének, átalakításának a részleteit a hatalom boszorkánykonyháiban menet közben találnák ki. Ezért aztán nem meglepő, hogy még mindig több a kérdés, mint a válasz.

Kezdjük rögtön azzal, hogy merre jár most Jevgenyij Prigozsin? A legutolsó hivatalos információ szerint Oroszországban, ahogy ott tartózkodik a wagneresek többsége is. Alekszandr Lukasenko újságírókkal találkozva beszélt arról, hogy a Wagner sorsáról az orosz vezetés hozza meg a döntést, információi szerint pedig a zsoldosok még saját hátországi táboraikban tartózkodnak. A belarusz elnök Prigozsinról kissé dühösen csak annyit mondott, hogy róla őt ne kérdezzék, hiszen nem Belaruszban, hanem Szentpéterváron van. Egy héttel korábban a sikeres közvetítés gyümölcseit learatva Lukasenko még sokkal közlékenyebb volt. Elmondta, hogy Prigozsin megérkezett Minszkbe, a védelmi minisztériummal a betagozódást szentesítő megállapodást aláírni nem hajlandó wagneresek áttelepülése pedig hamarosan megkezdődik. A zendülés befejezésének az általa tető alá hozott alkuban ugyanis ez volt a feltétele.

Azóta kiderült, hogy Prigozsin az elmúlt két hétben ideje nagy részét Oroszországban töltötte, méghozzá elsősorban Moszkva és Szentpétervár között ingázva. Erről már a Pentagon egyik neve elhallgatását kérő munkatársa beszélt a The New York Timesnak, megjegyezve még azt is, az sem biztos, hogy egyáltalán megérkezett Belaruszba. Hogy a bizonytalanságot növeljük, a Wagner vezére valószínűleg hasonmásokat használ, így leplezve a valódi tartózkodási helyét. Közben több médium is tanulmányozta a Flightradart, így azt is tudhatjuk, hogy Prigozsin magángépe a múlt héten már másodszor repült Seremetyjevóról a Rosztovi területen lévő Millerovóba, ahol a frontvonalhoz orosz területen legközelebb eső katonai repülőtér található. Alaposan tanulmányozva a Flightradar térképeit, megállapíthatjuk, hogy Prigozsin gépe az elmúlt két hétben többször is járt Belaruszban – ez cáfolja a The New York Times forrásának feltételezését –, ám alapvetően Szentpétervár és Moszkva között ingázott.

Egyébként elég logikusnak tűnik a válasz, hogy miért repdes mostanában annyit Oroszországba Prigozsin, hiszen feltételezhetően még az alku részleteiben is meg kell állapodni, az üzleti ügyeit pedig le kell zárni. Például kifizetni a felszámolt cégek alkalmazottait. Feltehetően ezért kaphatta vissza a még a zendülés után az irodáiban lefoglalt tízmilliárd rubel készpénzt, hasonlóképpen bedobozolt több százezer dollárt és aranyrudakat. Legalábbis ez látszik logikusnak, de annyi furcsaság van ebben az ügyben, hogy azért ne keressünk minden lépésben logikát. Prigozsin üzleti érdekeltségei közül már felszámolás alatt van a 36 millió nézőt, olvasót elérő Patriot médiaholding, és egyre inkább ellehetetlenül a Konkord nevű cateringcége is, amely az orosz hadsereg legnagyobb élelmezési ellátója volt, de a védelmi minisztérium szerződést bontott vele. A Konkord egyébként nemcsak a katonaság élelmiszer-ellátásával foglalkozott, hanem luxuséttermeket működtetett Szentpétervárott és Moszkvában, az utóbbi években már Prigozsin anyjának, Violettának a tulajdonosi bejegyzésével.

A cégnek egyébként személyesen az elnök üzent hadat, beillesztve a Wagner-csoport felszámolásának tervébe. Vlagyimir Putyin elárulta, hogy a Konkord 80 milliárd rubelt keresett a katonaság élelmezéséből. Az elnök Prigozsin deheroizálását megkezdve elmondta azt is, hogy a Wagner fenntartására, ellátására az állam 86 milliárd rubelt költött. Hogy mekkora összegről van szó, azt mutatja, hogy az orosz régiók 35 százaléka ennél kevesebből gazdálkodik, és nagyjából ennyiért építették fel a korrupciós botrányoktól elhíresült Vosztocsnij űrközpontot. A Konkord most elbocsátott dolgozóinak száma több ezer, köztük szakácsok, raktárosok, menzavezetők, könyvelők.

Látható tehát, hogy Prigozsin üzleti birodalmát elkezdték leépíteni, sokan nem értik ugyanakkor a dobozokban tárolt készpénz visszaadása mellett azt sem, hogy a céghálózat egy része miért maradhatott meg a zsoldosvezér kezében. A birodalom ezen szelete ugyanis folytatja az állami megrendelések teljesítését. Azért itt is várható némi átszervezés, biztosak lehetünk a vezetőcserékben, ám az egész birodalmat nem lehet egyik pillanatról a másikra lebontani. Az ugyanis az évek folyamán oly mértékben összefonódott az állammal, hogy ebből a szövetből nem lehet fájdalommentesen kivágni.

A Wagner-csoport katonái elhagyják Rosztov-na-Donut

Ám ami késik, az nem múlik! Erre utal az is, hogy az orosz médiában nyilvánosságra hozták azokat a felvételeket, amelyeket Jevgenyij Prigozsin szentpétervári birtokának átkutatásakor készítettek a hatóságok. Ezeken az látszik, hogy a Wagner-csoport vezetője elképesztő luxusban élt, és igazi maffiózóhoz méltóan minden eshetőségre felkészült. A zsoldosvezérnél például több parókát, rengeteg készpénzt, aranytömböket, különböző nevekre kiállított útleveleket és rengeteg lőfegyvert is találtak. Tehát a gyors menekülést is számításba vette. Érdekesség, hogy tartott otthon egy óriási kalapácsot is „tárgyalásokhoz”. A kalapács a Wagner-csoport egyik jelképévé vált, miután az egyik Ukrajnába szökött dezertőrt a feltételezések szerint levadászták, és ilyennel végezték ki. A Kreml tehát úgy gondolja, hogy előbb meg kell mutatni Prigozsin igazi arcát, a „bahmuti hősből” egyszerű maffiózót kell kreálni, és a népszerűség olvadásával lehet majd végképp leszámolni vele.

Ráadásul a zsoldosvezért az orosz politikai térből és üzleti életből addig mindenképpen óvatosan kell kiszorítani, amíg a Wagner-csoport a korábbi formájában létezik. Prigozsin kezében ugyanis a nyilvánosság mellett ez az igazi ütőkártya. A Wagner és a hadsereg vezetése, tábornokai között kezdettől feszültség volt, és Prigozsinnak ugyan a legfelsőbb körökben is voltak összeköttetései – egész pontosan Anton Vajnótól, az elnöki adminisztráció vezetőjétől a katonai hírszerzés (GRU) egyes vezetőin vagy Alekszej Gyumin tulai kormányzón át a Putyinhoz közel álló Kovalcsuk testvérekig olyanok, akik felépítették a Wagnert, majd instruálták, és tartották a kapcsolatot vele –, ám talán a múltja, a stílusa miatt sem tudott igazán soha gyökeret verni a „Kreml bástyái” között. A háború hulláma emelte fel nagy magasságokba a Wagnert, és ezt a népszerűséget Prigozsin nem volt képes kezelni. Tavasztól már egyre inkább elkezdett fogyni körülöttük a levegő, ám népszerűségük miatt ekkor sem mertek keményen fellépni Prigozsinnal szemben. Végül ez vezetett a zendüléshez mint utolsó lehetőséghez.

A Wagner leépítése azonban eldöntött tény, és nagyjából tízezer tagja már alá is írta a szerződést a védelmi minisztériummal. Az azonban nem világos, hogy miként fogják őket integrálni a hadseregbe. Megtartva az egységüket, vagy szétszórják őket? Az első esetben megmarad a Wagner mint toxikus elem, míg a másodikban elveszítheti igazi erejét. Az, hogy Prigozsin Wagnere visszatérjen a frontra, valószerűtlen. Pedig mint a vezér és a Lotus névre hallgató egyik parancsnok nyilatkozataiból is érződik, a wagneresek kemény magja ebben reménykedik. Mint éreztetik, most elmennek Belaruszba, aztán majd meglátják, hogy mi lesz. Ahogy Anton Jelizarov (Lotus) fogalmazott, a gyerekek pólóján az ő jelképük van, a lányok őértük rajongnak, az oroszok egyetértenek azzal, amit a hadseregről állítottak, így nyugodtan megvárják, amíg majd hívja őket a haza. A wagneresek többsége jelenleg a luhanszki táboraikban pihen, közben leadják a nehézfegyvereiket, egy részük azonban már elhagyta ezeket a bázisokat, és nem Belaruszba távozott. Vagy hazament, vagy a hadseregbe.

A Wagner egyik helyi partnere Afrikában

A Jeune Afrique közben megszellőztette, hogy a Közép-afrikai Köztársaságból mintegy 5-600 wagneres hazatért Oroszországba – feltehetően akik nem írták alá a szerződést a védelmi minisztériummal –, és a PMC Wagner itteni kurátorit, parancsnokait, köztük az elnök, Faustin-Archange Toudaéra tanácsadóját, Vitalij Perfiljovot is leváltották. A Reuters értesülései szerint pedig a szír hatóságok és az orosz védelmi minisztérium emberei már június 23-án éjszaka intézkedéseket tettek a szíriai wagneresek elszigetelésére, és többségükkel június 24-én szerződést írattak alá a védelmi minisztériummal. Aki az új feltételekre nemet mondott, azokat a hírek szerint szintén hazaszállították Oroszországba. Az afrikai projektek tehát tovább folynak, erről a külügyminisztérium egyeztetett a helyszíneken, és feltehetően az állam veszi szárnyai alá a zsoldosokat.

Korábban írtuk

A kérdés igazából az, hogy mi lesz az előbb-utóbb Belaruszba csak megérkező Prigozsinnal és a wagneresekkel. A néhény ezer zsoldos elhelyezésére alkalmas tábort már előkészítették számukra Baranovicsi mellett. A kezdetben nagyon lelkes Lukasenko is mintha óvatosabb volna velük kapcsolatban. Mintha most jött volna rá, milyen problémát vett a nyakába. Legutóbb már nem véletlenül beszélt arról, hogy a wagneresek feltehetően csak átmenetileg lesznek Belaruszban. Persze, ezek a harc­edzett zsoldosok segíthetnek a belarusz hadsereg kiképzésében, ám ki fogja fizetni őket, és mi lesz ezenkívül a feladatuk? Mégsem vadászhatnak bölényre a belovezsi erdőben… Nem tartom életszerűnek a jelenlegi helyzetben, hogy ez a maximum pár ezres zsoldoscsapat fogja majd északról megtámadni Ukrajnát, mint ahogy a lengyelek és a litvánok félelme is kissé mesterkéltnek tűnik. Minszk érezhetően arra számít, hogy a Wagner ezen megmaradt része majd folytatja az afrikai missziókat, ezzel megoldódik a finanszírozásuk, és legalább távol lesznek Belarusztól. S egyáltalán, belenyugszik-e ebbe a helyzetbe Prigozsin? Megannyi kérdés, egyelőre válasz nélkül. A belarusz elnök a közeljövőben mindenesetre ismét orosz kollégájához készül, és alighanem most lesz miről tárgyalniuk. Ha már a zendülőket az alku értelmében nem vonják felelősségre, és menet közben kell kitalálni, mi is legyen Wagner ezen leginkább toxikus maradékával.