Ahmed Bayram a hírtévének elmondta, hogy az NRC mintegy másfél évtizede tevékenykedik az övezetben, és jelenleg is mintegy 50 munkatársa van az ostromlott palesztin területen.

Hirdetés

A palesztin lakosságot „veszteség, gyász és természetesen félelem sújtja”, gyerekeik 100 napja nem aludták át az éjszakát, és hiány van élelmiszerből és tiszta vízből – mondta Bayram.

„Ez a sötét óra arra emlékeztet, hogy a Gázai övezet katonai okokból a legnagyobb árat fizető civil lakosság számára lakhatatlanná válik”

– magyarázta az NRC illetékese.

Izrael azt követően indított háborút a Gázai övezetben a Hamász palesztin terrorszervezet ellen, hogy annak fegyveresei tavaly október 7-én betörtek Izrael déli részébe, ahol 1200 embert meggyilkoltak, mintegy háromezret megsebesítettek, és mintegy 250 embert elhurcoltak. Sokan közülük a mai napig sem szabadultak ki. Gázai hivatalos források szerint a háborúban már több mint 23 900 ember halt meg az övezetben, ahol több mint kétmillió ember él.

Korábban írtuk