Fotó: ShutterStock/RedhoodStudios
Hirdetés

Az elnök egészségügyi vizsgálatával kapcsolatos részletes adatokat helyi idő szerint péntek délután teszik közzé. Az elnökön, aki szombaton ünnepli a 79. születésnapját, a vizsgálatot a Washington melletti Bethesdában, a Walter Reed katonai kórházban hajtják végre.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közölte: mivel Joe Bidenen a beavatkozást altatásban hajtják végre, ezért az alkotmány értelmében az erre az időtartamra az elnök az alelnökre ruházza a jogköröket. Ez legutóbb George W. Bush elnöksége idején történt meg, kétszer is: George W. Bush elnökön 2002-ben és 2007-ben ugyanezt a vizsgálatot végezték el.

Kamala Harris alelnök a saját irodájából látja el az elnöki feladatokat – közölte a Fehér Ház szóvivőnője.

 Az amerikai alkotmány 25. módosítása pontos előírásokat tartalmaz a hatalom átruházásának módjára. Ennek megfelelően Biden levelet írt a szenátus, illetve a képviselőház elnökeinek, közölve, hogy az altatás alatt nem tudja ellátni az elnöki hatásköröket, így Harrist nevezi ki ügyvivő elnöknek. A későbbiekben újabb levélben értesíti majd őket, hogy visszaveszi a hatásköreit.

Korábban írtuk

Joe Biden péntek reggel utazott a katonai kórházba az első elnöki rutinvizsgálatára – közölte Jen Psaki szóvivő.

 Bidenen a legutóbbi teljeskörű kivizsgálást 2019 decemberében végezték, amikor az orvosok szerint a volt alelnök „egészséges, erős” és „az elnöki feladatok ellátásához kellőképpen fit” volt.

Biden az Egyesült Államok történelmének legidősebb elnöke, és azóta folyamatos érdeklődés övezi az egészségi állapotát, amióta bejelentette, hogy indul a 2020. évi elnökválasztáson.

Az elnök az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltás mindkét adagját, és az emlékeztető oltást is megkapta.

Harris – az első nő, színesbőrű és dél-ázsiai származású alelnök – történelmet ír az Egyesült Államok ügyvivő elnökeként.