Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Pusztán a számok alapján azonban ennek a szakemberhiánynak nem szabadna léteznie, mivel 2024 elején 4,8 millió munkaképes korú ember élt munkanélküli-segélyen – olvasható a cikkben a Deutsche Welle hírközlése alapján.

Ezeknek az embereknek ráadásul több mint a fele nem fejezte be a szakképzést, ami nélkül ma szinte esélytelen állást találni. Megdöbbentő a portál szerint az is, hogy a tartósan munkanélküli segélyen lévők 25 százalékának nincsen semmiféle iskolai végzettsége.

Nemzetközi intézmények, például a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már évek óta bírálja Németországot azért, mert keveset tesz a képzettség nélküliek számának csökkentéséért. Bár egyre többen végzik el a középiskolát és az egyetemet, tartósan magas azoknak az aránya is, akik nem képesek kielégíteni a potenciális munkaadók minimális elvárásait sem.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk