Fotó: shutterstock.com
Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetők Minszkben 2020-ban
Hirdetés

„Viktar Babarika azt üzeni, hogy nem szabad megállnunk félúton. Létrehozzuk az Együtt nevű pártot” – idézte Aljakszandr Lukasenka államfő egyik ellenzéki kihívóját Telegram-csatornáján Babarika stábjának sajtóosztálya.

Amint a vizsgálati fogságban ülő Babarika üzenetében kiemelte, eddig nem volt egyetlen pártnak sem tagja, és „nem feltételezte, hogy ennek a fajta közösségnek létjogosultsága lenne a 21. században”. „De a fehéroroszok megmutatták, hogy nem volt igazam, szükségünk van pártra. De ez a párt nem öncél, hanem győzelmünk elérésének leghatékonyabb eszköze” – idézte a volt elnökjelölt-aspiránst a közlemény.

A sajtóosztály szerint létrehoztak egy internetes oldalt, ezen a belépni szándékozók jelentkezhetnek, majd postán kiküldik nekik az űrlapot, amelyet kitöltve csatlakozhatnak az új párthoz.

Babarika véleménye szerint a pártra egy sor feladat megoldása vár. Köztük a szétszabdalt önálló kezdeményezések egyesítése, az egyes csoportok és egyesületek tevékenységének biztosítása és az országon belüli tevékenységek felújítása. E célból internetes oldalt és azonos nevű Telegram-csatornát hoztak létre. A honlapra feltették az „új típusú pártnak” nevezett politikai tömörülés manifesztumát.

Korábban írtuk

„Alkalmazni fogjuk azokat az ismereteket és eljárásokat, amelyeket a hatékony üzletvezetés, az IT-ipar, a sikeres állampolgári tervek, kezdeményezések megvalósításakor használnak. Az új típusú pártban kevesebb lesz a hierarchia, viszont több tere lesz a közös döntéseknek, a demokráciának, a digitalizációnak” – hangzik a közlemény. Hangsúlyozzák, hogy olyan államot kell teremteni, amelyben „tiszteletben tartják a jogot és a törvényt, ahol világosan el vannak választva a különböző hatalmi szervek kötelezettségei és jogkörei, ahol a bíróságok függetlenek, a tisztségviselők pedig alá vannak rendelve a nép választott képviselőinek, akikre az állampolgárok tisztességes és átlátható választásokon szavaztak”.

A párt vezetésében Babarikán kívül a legismertebb fehérorosz ellenzéki politikusok vállaltak szerepet.