„Sosem hagyta abba a boldogság keresését, de adott is boldogságot” – mondta Victor Belmondo, a sztár unokája, aki maga is színész. Mellette volt a többi unoka és Belmondo legkisebb gyereke, Stella is az Invalidusok udvarában rendezett gyászszertartáson.

Hirdetés

„Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi” – hangsúlyozta Emmanuel Macron elnök gyászbeszédében.

„Zsaru, gazember, mindig nagyszerű” – folytatta az államfő, aki szavaival Belmondo első nagy sikerére, a francia új hullám ikonikus darabjára, a Kifulladásig című filmre utalt, amellyel 1960-ban egy csapásra híres lett.

A színész koporsóját A profi című film Ennio Morricone szerezte zenéjére vitték, a Köztársasági Gárda zenekara játszott.

Korábban írtuk

A ceremónián sztárok sora vett részt, köztük Marion Cotillard színésznő, Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója és Bob Sinclar dj, akinek művésznevét egy Belmondo alakította filmszereplő ihlette.

A párizsi Invalidusok udvarán a családtagokon és politikusokon, hírességeken kívül csaknem ezren vehettek részt a szertartáson, oltási igazolvánnyal kellett rendelkezniük. A kivetítők előtt is tömegek gyűltek össze, a televíziók élőben közvetítették a ceremóniát.

Este az Invalidusok kapui megnyílnak mindazok előtt, akik a koporsó előtt szeretnék tiszteletüket leróni.

Jean-Paul Belmondo temetése pénteken lesz Párizsban, előtte délelőtt 11 órakor a Saint-Germain des Prés templomban tartják a gyászmisét.