Fotó: ShutterStock.com/Aleksandr Beliakov (archív)
Hirdetés

Oroszországban az egyéb szinteken megtartandó politikai erőpróbák mellett szeptemberben választják újra a szövetségi parlament alsóházát.

A minden valószínűséggel hamarosan jogszabállyá váló dokumentum értelmében nemcsak azok a jelöltek lesznek kénytelenek feltüntetni státusukat a szavazólapon, akiket az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök magánszemélynek minősített – ezt a jogállást alapvetően a külföldi finanszírozás határozza meg -, hanem azok is, akik az elmúlt két év folyamán hivatalosan idegen ügynökként elkönyvelt tömegtájékoztatási eszköznek vagy nem kormányzati szervezetnek dolgozott.

Emellett idegen ügynökkel kapcsolatban állónak minősülnek majd azok a jelöltek, akik ilyen ügynöktől pénzt kaptak. Ezt a státusukat a választott posztra pályázók kötelesek lesznek majd feltüntetni az internetes és egyéb választási anyagaikon, beleértve a standjaikat. A jelzésnek jól láthatónak kell lennie, nem lehet kisebb a kampányanyag felületének 15 százalékánál.

A politikai pártok kötelesek lesznek jelezni, ha a jelöltlistáikon idegen ügynöknek minősített vagy ilyenekkel kapcsolatban álló személyek szerepelnek. Az önkéntes kampányhozzájárulások bizonylataiban fel is fel kell majd tüntetni ezt a jogállást.

Korábban írtuk

Az idegen ügynököknek, beleértve a médiát is, tilos lesz olyan tevékenységet folytatniuk, amely megkönnyíti vagy akadályozza a jelöltállítást, illetve a jelöltek győzelmét a választásokon. Az ebbe a kategóriába sorolt tömegtájékoztatási eszközöknek tilos előmozdítaniuk vagy akadályozniuk az eredmények elérését választásokon vagy népszavazásokon. A külföldi szervezetek megfigyelői részvételét külön fogják szabályozni.

A jelölteknek az aláírásgyűjtő lapon azt is fel kell majd tüntetniük, ha büntetett előéletűek.

A törvényjavaslatot a parlament két házának az ország belügyeibe való külső beavatkozást vizsgáló parlamenti bizottságai terjesztették be.

Az Oroszországban korábban idegen ügynöknek minősített, amerikai finanszírozású Szabadság Rádiót szerdán 60 napon belül 5,5 millió rubel (jelenlegi árfolyamon több mint 21,5 millió forint) történő kifizetésére kötelezte az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), amiért nem tüntette fel anyagain jogállását, amire az orosz igazságügyi minisztérium kötelezte. Ezzel a médiavállalatra eddig összesen már 71,5 millió rubel (több mint 280 millió forimt) bírságot szabtak ki ilyen címen Oroszországban.

A vállalatot, amely eddig 244 esetben nyújtott be fellebbezést, a bírság befizetésének megtagadása esetén végső esetben blokkolás fenyegeti.