Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron
Hirdetés

A GI 24 éves elnökét, Clément Gandelint, szóvivőjét, a 26 éves Romain Espinót és egyik fő szervezőjét, a 29 éves Damien Lefevre-t kétezer euró bírság megfizetésére is kötelezte a bíróság, valamint öt évre eltiltotta a közügyektől. Ügyvédjük, Pierre-Vincent Lambert jelezte, hogy ügyfelei fellebbeznek a bíróság döntése ellen.

A bíróság a bűncselekmények súlyosságával, a közrend jelentős megzavarásával és a gyanúsítottak büntetett előéletével indokolta a letöltendő szabadságvesztés kiszabását.

A francia Alapokban található Gap büntetőbírósága a szabadságvesztésen kívül a szervezetet 75 ezer eurós – a lehető legmagasabb – pénzbüntetéssel sújtotta.

Az Indentitárius Nemzedék mintegy száz aktivistája 2018. április 21-én azért ment fel az általuk „az illegális bevándorlók stratégiai átkelő pontjának” tekintett hágóba, hogy azt jelképesen lezárja, és onnan bírálja „a hatóságok gyávaságát”. A többségében franciákból álló csoportban magyarok, olaszok, dánok, osztrákok, angolok és németek is voltak.

Az aktivisták hótalpon jutottak fel a hágóra, építkezéseken használt műanyag rácsokból „jelképes határt” húztak fel, hogy jelezzék az esetleges bevándorlóknak, hogy „a határ zárva, és haza kell térniük”. A hegyoldalon egy óriási transzparenst feszítettek ki, amelyen vörös alapon fehér betűkkel ez az üzenet volt olvasható angolul.

Ha a migránsok mégis át akarnak kelni, „hívni fogjuk a csendőrséget. (…) Azután az igazságszolgáltatás teszi majd a dolgát” – közölték akkor a szervezet tagjai a francia sajtóval.

A csoport utóbb elismerte, hogy az egynapos akció során nem találkozott migránsokkal, de a következő hónapok járőrözései során elfogtak négy illegális bevándorlót, akiket átadtak a rendőrségnek, és további hét átkelését észlelték, amely miatt feljelentést tettek.