A szociáldemokrata miniszterelnök ezzel engedett az egyik vele szövetséges pártnak, amely azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormány, ha nem írnak ki előrehozott választásokat. Az ultimátum azzal állt összefüggésben, hogy bírálták a kormányfőt amiatt, hogy nem megfelelően kezelte a dániai nyércállománynak a koronavírus mutációja miatt elrendelt levágása körüli helyzetet.

Hirdetés

A dán kormány 2020 novemberében rendelte el az ország 17 milliós nyércállományának leölését az állatokban felfedezett vírusmutációk miatt. A rendelkezés nagy botrányt váltott ki, különösen azután, hogy kiderült, az akkori élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter jogalap nélkül adta ki az utasítást. A kormány aztán csak utólagosan teremtette meg az állatok levágását lehetővé tevő rendelet jogi alapját.

A választásokat Dániában így az eredetileg tervezettnél hét hónappal korábban tartják meg. A közvélemény-kutatások különösen szoros eredményt vetítenek előre: a szociáldemokraták vezette, baloldali pártokból álló „vörös blokk” a szavazatok 47-50 százalékára számíthat, míg a „kék blokknak”, amelyet egy liberális, egy konzervatív és három jobboldali nacionalista párt szövetsége alkot, a voksok 49-50 százalékát jósolják.

Korábban írtuk