Hirdetés

A szakember szerint két irányban folyik a klímaváltozás elleni küzdelem: a társadalmak egyfelől igyekeznek alkalmazkodni hozzá, másfelől igyekeznek mérsékelni a kibocsátások csökkentésével. A mérséklés általános, globális feladat, míg a hozzá való alkalmazkodás lokális, az emberek helyi közösségeit érinti. De hogyan kellene mindennek tükröződnie az állami törvényhozásban? Különösen a klímaváltozás mérséklésénél nehéz ez a kérdés, hiszen az nem egyértelműen kötődik a helyi, állami feladatokhoz, lévén, hogy a klíma felmelegedése globális mértékű. 

Ettől függetlenül számos aktivista gondolja úgy, hogy az állam felelősséget kell, hogy viseljen a globális felmelegedéssel kapcsolatban, amit azzal támasztanak alá, hogy a klímaváltozás hatással van az emberi jogokra. Jogi érvelésük szerint a klímaváltozás sérti az emberek élethez való jogát. Azt azonban általában már elfelejtik számításba venni, hogy a klímaváltozás elleni harcnak is vannak olyan költségei, amelyek hátrányosan érintik az emberek jogait – sok más társadalmilag fontos szolgáltatásra nem jut például költségvetési keret, ha mindent a klímaharcra költenek. Az aktivista szemlélet ezt egyszerűen nem veszi figyelembe, nem enged teret megfelelő, kritikus tudományos gondolkodásnak. Sokan úgy tesznek, mintha a fizika és közgazdaság tudományai egyértelműen mutatnák az irányt, hogy mit kell tenni a klímaváltozással kapcsolatban. Ez azonban téves hozzáállás, mert a tudományra való hivatkozással nem spórolható meg a megfelelő költség-haszon elemzésen alapuló felelős politikai döntéshozatal.  

Calum T. Nicholson kérdésre válaszolva elmondta: a klímaváltozás áldozatai léteznek és valóban a melegedő klíma okozza nehéz helyzetüket, például Afrika Száhel-övezetében, de erre nem feltétlenül csak a klímaváltozás csökkentésére fordított újabb nagy összegű kiadások jelentik a megoldást, a társadalmak jobb adaptációs képességeit is fejleszteni kell. Sok esetben egy adott külső probléma csak akkor igazán probléma, hogyha egy társadalom nincsen rá felkészülve, mert belső rendszerei ezt nem teszik lehetővé.

Korábban írtuk