Mariusz Kaminski, valamint egy másik ellenzéki képviselő, Maciej Wasik mandátumfosztását a szejm elnöke december 21-én írta alá, miután a két képviselőt letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Hirdetés

A legfelsőbb bíróság (SN) rendkívüli ellenőrzés ügyeivel megbízott kamarája pénteken úgy találta: Kaminski mandátumfosztása jogtalan volt azért, mert Andrzej Duda elnök az ügyben már 2015-ben kegyelemben részesítette a politikust. A kamara hasonló döntést hozott csütörtökön Wasik ügyében is.

Kaminski és Wasik a jelenleg ellenzékben lévő Jog és Igazságosság (PiS) képviselői, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) volt vezetői. Kaminski november végéig belügyminiszter, Wasik pedig december elejéig belügyminiszter-helyettes volt a PiS kormányában.

Az ügyük az első PiS-kormány időszakára (2005-2007) nyúlik vissza, amikor Kaminski a CBA főnöke, Wasik a helyettese volt. 2007-ben megszervezték a CBA korrupcióellenes műveletét, melynek eredményeként később korrupció miatt elítélték az akkori mezőgazdasági miniszter két munkatársát.

Korábban írtuk

Kaminskit és Wasikot viszont a provokáció kapcsán hatásköri túlkapással vádolták meg, és 2015-ben háromévi börtönbüntetésre ítélték. A nem jogerősen elítélt politikusokat Andrzej Duda 2015 novemberében elnöki kegyelemben részesítette. Az SN azonban idén júniusban új eljárást rendelt el ellenük, decemberben kétéves szabadságvesztésre ítélték őket.

Adam Bodnar igazságügyi miniszter a PiS-kormány által 2015 után kezdeményezett, az Európai Unió által kétségbe vont igazságügyi reformmal hozta összefüggésbe az SN pénteki döntését. „Meg kell oldani (…) a bírák státuszát” – utalt Bodnar a reform során – egyesek szerint jogtalanul – kinevezett bírákra.

Piotr Prusinowski, az SN munkaügyi kamarájának elnöke pénteken kétségbe vonta a rendkívüli ellenőrzési kamara státuszát, és bejelentette: Kaminski fellebbezését az általa irányított testület is elbírálja majd.

Szymon Holownia ugyanis egyenesen a munkaügyi kamarához (ahol „régi bírák” vannak többségben) irányította Kaminski és Wasik fellebbezését.

Malgorzata Manowska, az SN elnöke pénteki hivatalos nyilatkozatában azonban aláhúzta: Holownia „bizonyos elvárásoknak megfelelő bírák megjelölésére”, az érvényes jogszabályok megkerülésére tett próbát, amikor közvetlenül a munkaügyi kamarához fordult.

Marcin Warchol, a PiS képviselője pénteken közölte: pártja ügyészségi bejelentést tett Holownia ellen. A házelnököt a PiS bűntett elkövetésével gyanúsítja, mivel Holownia „maga választott ki” egy SN-tagot, akinek Kaminski és Wasik ügyét továbbította – mondta el Warchol.