A parlament egyhangúlag szavazta meg a módosítást.

Hirdetés

Kim Dzsong Un a voksolás előtti felszólalásában hangoztatta, hogy a nukleáris fegyverkezési program „biztosítja a jogot Észak-Korea számára a létezéshez és a fejlődéshez”, továbbá elrettentő szerepet betöltve „hozzájárul a térség és a világ békéjének megóvásához”.

A módosítás azt is lehetővé teszi, hogy Phenjan „gyorsan magasabb szintre fejlessze atomfegyvereit” – tette hozzá, sürgetve egyúttal a program felgyorsítását.

Kim Dzsong Un – aki nemrégiben Oroszországban járt – új hidegháborúról beszélt, és kijelentette, hogy Észak-Koreának nagyobb szerepet kell játszania a nemzetközi koalícióépítésben azon országok oldalán, amelyek „az Egyesült Államok és a Nyugat hegemóniára törése ellen lépnek fel”. Azzal vádolta Washingtont, hogy Japánnal és Dél-Koreával egy „ázsiai NATO” létrehozásán fáradozik, háborúval és agresszióval fenyegetve a térséget.

Korábban írtuk

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt, ennek ellenére csak tavaly rekordszámú, több mint 70 rakétakísérletet hajtott végre.