Hirdetés

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) azt közölte, a rakétákat Észak-Korea keleti partjairól, keleti Kangvon tartományból lőtték fel. Mindkét rakéta körülbelül 230 kilométert repült, és elérte a 24 kilométeres magasságot – tájékoztatott a bizottság, hozzátéve, hogy a hadsereget készültségbe helyezték.

Az Egyesült Államok indiai- és csendes-óceáni térségben állomásozó parancsnoksága azt közölte, bár a fellövések „nem jelentenek közvetlen fenyegetést” az amerikai erőkre és régiós szövetségeseikre, hangsúlyozták, hogy az észak-koreai ballisztikus rakétaprogram destabilizálja a régiót.

Az újabb fegyverkísérletet a kommunista ország közvetlenül azt követően hajtotta végre, hogy találkozott a japán, az amerikai és a dél-koreai külügyminiszter-helyettes, és megállapodtak abban, hogy megerősítik elrettentő erejüket a térségben.

„Megállapodtunk, hogy megerősítjük együttműködésünket, hogy Észak-Korea azonnal hagyjon fel minden illegális tevékenységgel, és térjen vissza a nukleáris leszerelési tárgyalásokhoz” – közölte a dél-koreai miniszterhelyettes, Cso Hjun Dong. A politikus világossá tette, hogy a három ország korábban nem látott erejű választ fog adni, ha Észak-Korea újabb kísérleti atomrobbantást hajt végre.

A tárca ugyanakkor bejelentette, a kilövések után telefonos egyeztetést tartottak amerikai és japán tisztségviselőkkel, s a Szöul, Tokió és Washington közötti együttműködés szorosabbra fűzésében állapodtak meg, egyúttal felszólították Phenjant, hagyjon fel a rakétakilövésekkel és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Korábban írtuk

Szöul és Washington is többször figyelmeztetett az elmúlt hetekben, hogy Észak-Korea minden valószínűség szerint arra készül, hogy végrehajtsa hetedik kísérleti atomrobbantását. Phenjan legutóbb 5 évvel ezelőtt robbantott atombombát, ami már a hatodik ilyen teszt volt.

Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes szerint minden ilyen lépés veszélyes és súlyosan destabilizáló hatású, s felszólította Észak-Koreát, hogy tartózkodjon mindenfajta provokációtól.

Míg pénteken befejeződik a dél-koreai hadsereg tizenkétnapos hadgyakorlata, amelynek néhány műveletét az amerikai erőkkel közösen hajtott végre, hétfőn máris újabb közös műveletek veszik kezdetét. A hadgyakorlatban az amerikai légierő tájékoztatása szerint körülbelül 240 dél-koreai és amerikai harci repülőgép vesz részt.