A KCNA tájékoztatása szerint a fejlesztés végső fázisát jelentő tesztet az északnyugati Tongcsang-ri városnál található Szohe rakétakísérleti telepen hajtották végre vasárnap. A kísérlet célja az ország műholdas képalkotási, adattovábbítási, valamint földi irányítással kapcsolatos képességeinek vizsgálata volt.

Hirdetés

A katonai felderítő műhold fejlesztését jövő áprilisig tervezi lezárni a phenjani vezetés. A KCNA szerint egy műholdutánzatot szállító hordozórakétát lőttek ki ferdén 500 kilométerre.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint vasárnap két közepes hatótávolságú, meredek szögben indított ballisztikus rakétát észleltek, amelyek 500 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak.

A KCNA pénteken közölte, hogy sikeres kísérletet hajtottak végre egy nagy tolóerejű, szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművel szintén a Szohe rakétakísérleti telepen. Az eseményen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is részt vett.

Phenjan idén példátlan katonai kísérletsorozatot hajtott végre, beleértve az eddigi legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétája felbocsátását. Szöul és Washington hónapok óta arra figyelmeztet, hogy Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet tervez végrehajtani. A kelet-ázsiai ország történetében ez lenne a hetedik.

Korábban írtuk