Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az újságíró forrásai szerint a parancsot személyesen Joe Biden adta ki. Azt írja, az amerikai elnök 2022. február 7-én tájékoztatta Olaf Scholz német kancellárt, aki némi hezitálás után elfogadta a tervet.

A tervet részletezve az újságíró kifejtette, hogy 21 éve minden júniusban az amerikai hatodik flotta hadgyakorlatot szervez a Balti-tengeren, ami kapóra jött az amerikaiaknak. Hersh szerint a norvégok azt javasolták, hogy ez lenne az ideális fedezék a robbanóaknák elhelyezésére. Az amerikaiak erre kitalálták, hogy a C4-tölteteken lenne egy 48 órás időzítő, az első robbanás előtt pedig már az összes amerikai és norvég rég elment volna. Végül még ennél is óvatosabbak voltak, a Fehér Ház ugyanis aggódott, hogy a kétnapos robbantási idő túl közel lenne a gyakorlat végéhez, és nyilvánvalóvá válna, hogy Amerika is részt vett benne.


Február 7-én, néhány héttel a háború kezdete előtt Joe Biden az Északi Áramlat „végét„ ígérte orosz támadás esetén, egy újságírói kérdésre válaszolva. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott: ”Ha Oroszország inváziót indít, tankok és katonák lépnek át Ukrajna határán, nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget fogunk vetni neki„.

A robbantás után az egész eseményt próbálta az amerikai média úgy kezelni, mint egy „megoldatlan rejtélyt”.

„Oroszországot többször említették valószínűsíthető bűnösként”, amit a Fehér Házból kiszivárgott előre kitervelt információk ösztönöztek, írja Seymour Hersh oknyomozó cikkében.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk