Palkovics László a tagországi energiaügyekért felelős miniszterek tanácskozásának szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: a két uniós jogszabálycsomag megvalósítása az Oroszországtól való energiafüggetlenség mellett az energiaelérhetőség megteremtését is jelenti.

Hirdetés

Egyik sem olcsó és nem valósítható meg rövid távon, azonban Európa energiaellátásának kérdése az orosz-ukrán háború óta más megvilágítást kapott – mondta. Palkovics László szerint a nagyratörő klímavédelmi csomagok céljainak megvalósítása mellett kérdéssé vált az is, hogy van-e olyan energia, amely elérhető Európában. Az energiaárak soha nem látott magasságban vannak, bármilyen jellegű probléma komoly kérdéséket vet fel az ellátásbiztonságot illetően – figyelmeztetett.

A miniszter kiemelte, hogy a leggyorsabban hatással bíró megoldások között az energiahatékonyság növelése szerepel. Magyarország azért fogadta el azt a célt, hogy az energiafogyasztás visszaszorítására vonatkozó korábbi célértékeket emelni fogja, mert az el nem fogyasztott energia a legjobb energia – mondta.

A megújuló energiaforrásokról szólva hangsúlyozta, hogy az ilyen energiák helyi felhasználása a környezet zöldítése és a megfizethetőség mellett hozzájárul az energiafüggetlenség megteremtéséhez is.

Palkovics László kitért arra is, hogy az energiahatékonyság nem csak keresletcsökkentést jelent. Magyarországon összekapcsolódik az energiahatékonyságra vonatkozó kötelezettségi rendszer célkitűzéseinek megvalósítása és a rezsicsökkentés fenntartása – szögezte le a miniszter.

Korábban írtuk