Hirdetés

A Szent Péter Kórház ápolói és más dolgozói az épület bejáratánál a miniszterelnököt szállító autókonvojnak szándékosan hátat fordítva álltak sorfalat szombaton. A kórház alkalmazottai így tiltakoztak amiatt, hogy szűkösek a járvány elleni küzdelemre fordítható erőforrások, ráadásul egy központi rendelkezés értelmében túlórára kötelezhetik őket, ha a koronavírus okozta válság azt szükségessé teszi.

A politikusok folyamatosan hátat fordítanak nekünk, amikor segítséget kérünk – nyilatkozta egy névtelenséget kérő ápoló az RTBF közszolgálati rádiónak. A kórházban szakemberhiány van, sokaknál a kiégés jelei kezdenek mutatkozni. Azt akarjuk, hogy a szakmánkat jobban értékeljék – tette hozzá.

A miniszterelnök szóvivője elmondta: bent a kórházban szívélyesebb volt a hangulat, a kormányfő 40 percet beszélgetett a tiltakozók képviselőivel az egészségügyi helyzetről, a védőfelszerelések kérdéséről, a kórházban dolgozókra nehezedő mentális teherről és az egészségügy finanszírozásáról.

Korábban írtuk

Belgiumot különösen súlyosan érinti a koronavírus-járvány: ebben az országban az egyik legmagasabb a halálozási arány a világon. A vírus terjedése ugyanakkor itt is lassulni látszik, és már kezdik fokozatosan lazítani a kijárási korlátozásokat. A vasárnapi hivatalos adatok szerint a 11,5 milliós Belgiumban több mint 55 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és 9052 ember halt bele a vírus okozta betegségbe.