Fotó: MTI/EPA
Hirdetés

A rendőri munka egyre veszélyesebb. Nyugat-Európában szinte minden napra jut valami szörnyű, iszlamisták által végrehajtott merénylet, késelés vagy más, migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmény. A terrorcselekmények száma megugrott 2015 óta. Ahogy nő az illegális bevándorlók száma, az elkövetés módja is egyre félelmetesebb. Egyre több a bevetés, és egyre kevesebb a rendőr.

A múlt hétfőn egy teherautó szándékosan belerohant több személyautóba Limburgban. A sofőr a támadás alatt azt kiabálta: Allah! Azóta kiderült, hogy a lopott teherautót vezető férfi egy 30 év körüli szíriai migráns. A sebesültek száma nyolc, és óriási szerencse, hogy nem halt meg senki. A merényletet a 2016-os berlini karácsonyi vásáron elkövetett terrorcselekmény mintájára hajtották végre. Akkor 12 ember az életét vesztette, 49-en pedig súlyosan megsérültek.

Az is egyre gyakoribb, hogy iszlamisták rendőrökre támadnak Nyugat-Euró­pában. Október 4-én lövöldözés tört ki Észak-Olaszországban, miután a trieszti rendőrségen egy 29 és egy 31 éves dominikai férfit rablás miatt hallgattak ki. A kihallgatás alatt a fiatalabb férfi ki­kéredzkedett a mosdóba, ott elvette az őt felügyelő rendőr fegyverét, majd tüzet nyitott a közelben álló egyenruhásokra. Kettőt lelőtt, egy harmadik társukat megsebesítette. Rendőrautóval akart elmenekülni a helyszínről, amikor ártalmatlanították. Mindkét férfit őrizetbe vették.

Előre eltervezhette a tömeggyilkosságot az a karibi térségből származó férfi, aki négy rendőrt ölt meg Párizsban. A tettes ebédidőben késsel támadt kollégáira a párizsi főkapitányságon. Három férfit és egy nőt megölt, egy ötödik nőt válságos állapotban vittek kórházba. A támadót végül lelőtte egy rendőr. A késelő 16 éve dolgozott a kapitányságon. Másfél éve áttért az iszlám hitre, majd leszúrta saját kollégáit…

Fotó: MTI/EPA

Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történik, ha a munkaerőhiánnyal küzdő rendőrség állományát fokozatosan migránsokkal töltik fel. Márpedig ez a helyzet. Németországban ma már eleve előnyt élvez a jelentkezésnél az a személy, akinek van migrációs háttere, így egyre több ilyet vesznek fel a testület állományába. A bevándorlók ily módon fegyvert és hatalmat kapnak, a közalkalmazotti jogviszonnyal járó előnyökről, szerzett jogokról már nem is beszélve.

A német rendőrség politikai vezetése a modernitás fokát abban méri, hogy mekkora soraikban a magasabb posztra kerülő migránsok száma. Az egyre növekvő munkaerőhiány és utánpótlási nehézségek miatt mind alacsonyabbra teszik az elvárásokat. A színvonal romlik, miközben a kormány médiagépezete részéről egyre több kritika éri a rendőrséget. „Erőszakosak, rasszisták, szélsőjobboldaliak” – írja például egy szociológus tanulmányára hivatkozva a Deutschlandfunkkultur.de. „A német rendőrség a fasisztákat védi” – háborog a szélsőbaloldali Antifa terrorszervezet.

A német sajtóban valóságos lejáratókampány folyik a rendőrség „túl kemény” fellépéseivel szemben. A polgároknak azonban nem ez a véleményük. Az Eurobarométer tavaly őszi felmérése szerint a németek 87 százaléka még mindig „inkább bízik” a rendőrségben. Kérdés, hogy meddig.

A berlini rendőr-akadémián egyre romlik a színvonal. Kiderült, hogy ma már abból is lehet rendőr, akinek van priusza! A berlini akadémia szóvivője a közelmúltban kénytelen volt beismerni, hogy valóban tanul az intézményükben olyan jelölt, akinek büntetett az előélete. A rendőr-akadémia hallgatói közt a migrációs hátterűek aránya eléri a 45 százalékot. Vagyis az utánpótlás közel fele már bevándorló.

Az intézet vezetése azt is beismerte, hogy az 1200 rendőrjelölt húsz százaléka problémás, ami miatt egyetlen év alatt 35 fegyelmi eljárást voltak kénytelenek lefolytatni testi sértés, sértegetés, vizsgálati csalás és szolgálattól való távolmaradás miatt. Ezeket a cselekményeket egytől egyig rendőrjelöltek követték el. Mégsem rúgták ki őket, így hamarosan egyenruhában parolázhatnak Berlin utcáin, tetőtől talpig felfegyverkezve…

A rendőr-akadémián tapasztalható viszonyok a fegyelem fellazulásához és a színvonal drámai csökkenéséhez vezettek. A felvételi követelmények alacsonyak: angolból és németből elegendő az elégséges osztályzat, sportból pedig a közepes – áll a német szövetségi rendőrség felvételi tájékoztatójában. Az akadémián 50 tanár hiányzik, 30 további tanári állás betöltetlen, 20 oktató pedig tartós betegállományban van. A német nyelvi órák 60 százaléka elmarad, a diákok kétharmada tollbamondásból egyest ír.

A tanítás akkor kezdődik, ha mindenki megérkezett, de soha nem a rendes időben, és már azt sem tartják fontosnak, hogy egyáltalán köszönjenek. A reggeli sorakozót például a fegyelmet és az egyenruhát élből elutasító baloldali vezetés már rég eltörölte. A német rendőrjelöltek csalódottak, nagyobb fegyelmet követelnek. Hiába. A berlini vörös-zöld vezetés politikailag motivált célja, hogy minél több migránst vegyenek fel a rendőr-akadémiára, ami lassan az intézményt szabályos botránytanyává teszi. Gyakoriak a konfliktusok az arab és török hallgatók közt, noha ezeket az összetűzéseket megpróbálják eltussolni.

Nem mindig sikerül. Egyszer egy teljes bevetési századnak kellett kivonulnia, amikor a kantinban tömegverekedés tört ki a két népcsoport között. Egy másik alkalommal az őrség alatt három török elkülönült, és elkezdtek egymás közt törökül beszélni. Ez elvileg tilos, de senki nem avatkozott közbe. A csapat többi tagja egyre inkább kirekesztve érezte magát, és az együtt töltött szolgálati idő alatt végig az volt a benyomásuk, hogy róluk beszélnek, őket szidják.

Amikor pedig egy rendőrnő gratulálni akart muszlim kollégájának a kinevezési ünnepségen, az újdonsült rendőr megtagadta vele a kézfogást, mondván, hogy nőkkel nem fog kezet. Az incidenst megúszta ezer euró büntetéssel és azzal, hogy alá kellett írnia, hogy elfogadja az alkotmányt. Nem valószínű, hogy ettől megváltoztak volna a nézetei. Megkapta a kinevezését, és akár élete végéig élvezheti a hivatalnoki státust, amelyet Németországban különös tisztelet övez.

Az egyre gyakoribb incidensek ellenére intenzíven toborozzák a bevándorlókat, idegen nyelvű hirdetésekben, külföldi lapokban vagy például a Migránsok a Német Szövetségi Rendőrségnél című reklámfilmben, amelyet a YouTube-on terjesztenek. Több tartományi kormány a programjába is bevette ezt a célt: minél több migránst a német rendőrség állományába!

Belegondolni is szörnyű, hogy fogja megvédeni egy muszlim rendőr a hozzá segítségért forduló nőket, vagy hogy fog viselkedni egy esetleges terrortámadás esetén, ha a kormány segítségével a muszlimok átveszik az ország felett a fegyveres hatalmat… Mert erre készülnek. Csak egy példa. 2014-ben iszlamisták masíroztak Wuppertal utcáin „sariarendőrség” felirattal a mellényükön. A jövőbe láttak…

A nyilvánvaló bűncselekményt a wuppertali tartományi bíróság nem találta annak. A vádlottakat 2016-ban felmentették. Az óriási felháborodás miatt a másodfokon eljáró BGH (Bundesgerichtshof) eltörölte az elsőfokú ítéletet. Idén perújrafelvételre került sor, ám az újabb ítéletben az első fokon eljáró tartományi bíróságon ismét feltűnően enyhe ítélet született: pénzbírsággal sújtották a „sariarendőrség” iszlamista provokátorait.