Aljakszandr Volfovics, a fehérorosz Biztonsági Tanács titkára a védelmi minisztérium által közzétett videoüzenetben arról beszélt, hogy ilyen ellenőrzéseket gyakorlatilag minden műveleti parancsnokságon végre fognak hajtani, de elsősorban azoknál, amelyeknek a helyzet elmérgesedése esetében elsőként kellene reagálniuk „a fehérorosz határon vagy az ország belsejében”.

Hirdetés

Valerij Revenka, a védelmi tárca nemzetközi katonai együttműködésért felelős részlegének vezetője hangsúlyozta, hogy a harckészültség-ellenőrzés pusztán védelmi jellegű.

A minisztérium tájékoztatása szerint a manőver keretében az alakulatok a kijelölt térségekbe történő gyors bevonulást, illetve a hidakon való átkelést gyakorolják a Nyeman és Berezina folyókon.

Fehéroroszország többször kinyilvánította, hogy nem fog részt venni orosz szövetségesének Ukrajna ellen indított hadműveletében. Mindazonáltal az utóbbi időben több olyan katonai tevékenységet végzett, köztük a múlt heti terrorelhárító hadgyakorlatot, amely Kijev aggodalmát váltották ki a minszki vezetésnek az ukrajnai orosz hadművelettel kapcsolatos szándékait illetően.

Korábban írtuk