A keresztút tizennégy stációjához írt szövegeket pénteken hozzák nyilvánosságra.

Hirdetés

Akkor derül ki, hogy az idén kik viszik majd a keresztet a Colosseumtól az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig haladó passió különböző állomásain.

Ez az első alkalom Ferenc pápa 2013-ban történt megválasztása óta, hogy az egyházfő személyesen írta meg a meditációkat. Korábban azok szövegét a pápa minden évben másra bízta: volt, amikor püspök írta a meditációkat, máskor szerzetes, családok tagjai, fiatalok, misszionáriusok, házastársak, migránsok vagy háborús menekültek.

Tavaly a nagypénteki meditációkat azokból a tanúvallomásokból rakták össze, melyeket Ferenc pápa apostoli útjain hangzottak el.

Korábban írtuk

Elődei, II. János Pál és XVI. Benedek több alkalommal személyesen írták meg a meditációk szövegét.

Az idei meditációk az Imában Jézussal a kereszt útján címet kapták.

A Vatikán közlése szerint a lelki elmélkedések „kevésbé közvetlenül, de széles értelemben az aktualitáshoz” kötődnek.

Ami Ferenc pápa részvételét illeti a nagypéntek esti keresztúton, a Vatikán egyelőre nem erősítette meg és nem is cáfolta az egyházfő jelenlétét a Colosseumnál.

Gyengélkedése miatt Ferenc pápa tavaly lakóhelyéről, a vatikáni Szent Márta-házból követte a Colosseumnál tartott keresztutat.

Az idei virágvasárnapi misén először történt meg, hogy Ferenc pápa nem olvasta fel előre megírt beszédét, hanem a homília helyett néma csendben maradt.