Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

„Kész vagyok mindent megtenni, ami szükséges. Egy misszió van folyamatban, de ez még nem nyilvános. Ha az lesz, majd felfedem” – mondta a katolikus egyházfő anélkül, hogy további részleteket közölt volna ezen erőfeszítésekről.

„Úgy vélem, békét csakis a csatornák megnyitásával lehet kötni. Sosem lehet békét elérni elzárkózás útján” – fogalmazott a pápa.

Mint mondta, megbeszélte az ukrajnai helyzetet Orbán Viktor miniszterelnökkel és Hilarion metropolitával, az Orosz Ortodox Egyház budapesti-magyarországi egyházmegyéje kormányzójával.

„A tanácskozásokon nem pusztán a Piroska és a farkasról beszéltünk. Mindezeket a dolgokat megvitattuk. Mindenki érdekelt a békéhez vezető útban” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Korábban írtuk

Az ukrajnai orosz hadművelet tavaly februári kezdete óta a katolikus egyházfő szinte heti rendszerességgel sürget békét és ismételten kifejezte azon szándékát, hogy hajlandó közvetítőként fellépni Kijev és Moszkva között.

Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön tárgyalt a Vatikánban a béke érdekében tett erőfeszítésekről, a humanitárius helyzetről, valamint az ukrajnai egyházakról Ferenc pápával. Smihal egyben látogatásra hívta a katolikus egyházfőt az ukrán fővárosba.

A 86 éves Ferenc pápa már korábban beszélt arról, hogy egy békemisszió keretében ellátogatna Kijevbe, de Moszkvába is.

Ferenc pápa az interjúban beszélt egészségi állapotáról is március végi kórházi kezelésével összefüggésben, amikor hörghurut miatt szorult orvosi ellátásra.

„Nem vesztettem el az eszméletem, de magas lázam volt és délután háromkor az orvos egyenesen a kórházba kísért” – ismertette Ferenc pápa a március 29-én történteket.

„Erős és akut tüdőgyulladás volt a tüdő alsó részében. Hála Istennek beszámolhatok erről. A testem jól vette a kezelést, hála az Úrnak” – tette hozzá Ferenc pápa, aki huszonegy évesen tüdőgyulladást kapott, s életét csak fél tüdejének eltávolításával tudták megmenteni.

Hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs változás a Portugáliába, Franciaországba és Mongóliába tervezett útjait illetően.