A Markíza megszerezte Robert Fico kormányfő támadójának, Juraj Cintulának vizsgálati fogságba helyezéséről szóló névtelen bírósági határozatot. A dokumentum részletesen taglalja, hogy a merénylő miként készült fel a nyitrabányai támadásra. Állítása szerint hétfőn döntötte el, hogy merényletet követ el a szlovák miniszterelnök ellen, de nem akarta őt megölni, kizárólag megsebesíteni.

Hirdetés

A beszámoló szerint a fegyvert már otthon előkészítette a tüzelésre, miután pedig a helyszínen előrántotta azt, Fico felsőtestének alsó részére irányította. A kormányfő ekkor épp kezet fogott valakivel a tömegből, a támadó felé jobb oldalával állt.

Állítása szerint arról, hogy mit tervez, senki más nem tudott. A támadás napján autóját egy helyi bevásárlóközpont parkolójában állította le, és a járműben nem hagyott se fegyvert, se robbanószert – ami később bizonyosságot is nyert, a Markíza szerint az autóban csak a támadó mobiltelefonját találta.

A nyomozóknak több tanúvallomás is áll rendelkezésére, ezek közül az egyik egy nőé, aki Juraj C. miniszterelnökhöz való hozzáállásáról beszélt.

Korábban írtuk

Eszerint a támadót zavarta a kormányfő Oroszországhoz és Magyarországhoz való hozzáállása.

„Konkrétan, ahogy xxxxxx-hez viszonyult, hogy jó kapcsolatot ápolt velük, nem tetszett neki, hogy xxxxxxx negatívan nyilatkozott az Európai Unióról. A tanú továbbá azt állította, hogy tudott arról, hogy xxxxxxx a Facebookon azt írta, hogy »xxxxxx-et meg kell állítani«” – áll a bírósági végzésben.

A tanú szerint Juraj C. egy hétvégi háznál, egy fán szokott gyakorolni a fegyverével, és több alkalommal őt is halálosan megfenyegette, ha valamiben nem értettek egyet. Megerősítette, a támadó korábban politikai tüntetéseken is részt vett.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.