Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Ez utóbbiak kilenc napja tartózkodnak a tengeren, „és közel állnak az összeomláshoz” Richard Gere amerikai filmszínész szerint, aki Lampedusa szigetére utazott, hogy támogatásáról biztosítsa őket.

Az Ocean Viking által felvett 80 bevándorló és menekült túlnyomó többsége szudáni. Mintegy felük 13 és 15 év közötti gyermek. Az MSF szerint a hajójuk csütörtök este indult el Líbiából.

Egy nap alatt ez volt az Ocean Viking második mentőakciója, pénteken 85 embert vettek fel a hajóra, közöttük öt nőt és négy gyermeket.

A migránsokat szállító gumicsónakot egy, a térséget ellenőrző repülő fedezte fel – közölte az MSF misszióvezetője, Jay Berger.

Mintegy százhetvenen – valamennyien fekete-afrikaiak – vannak jelenleg a vasárnap Marseille-ből kihajózott segélyhajó fedélzetén.

Az olasz kormányválságot kirobbantó Matteo Salvini belügyminiszter levélben értesítette Norvégiát, amelynek a zászlaja alatt az Ocean Viking hajózik, hogy „Olaszország jogilag nem kötelezhető és nem is áll szándékában befogadni a hajón lévő azonosítatlan illegális bevándorlókat”. Ugyanúgy megtiltotta a Proactiva spanyol segélyszervezet Open Arms nevű hajójának is, hogy Olaszországban tegye partra a fedélzetén tartózkodó migránsokat.

Málta szombaton felajánlotta, hogy a haditengerészet hajójával partra szállít 39 bevándorlót, akiket a máltai vizeknél mentettek ki. Valetta azonban nem akarja a kilenc napja felvett másik 121 embert befogadni.

Richard Gere amerikai színész, aki az Open Arms támogatására Lampedusára utazott, szombati sajtótájékoztatóján védelmébe vette a civil szervezeteket és a migránsokat.

„A legtöbb ember migránsként emlegeti őket, de nekem ők menekülő menedékkérők” – jelentette ki a színész, oldalán a Proactiva vezetőivel.

„Százhuszonegy különböző történet, rendkívüli emberek, oly erősek, borzalmakat, valóságos poklot, kínzást, nemi erőszakot, börtönt éltek át” – mondta Gere, hozzátéve, hogy „nem politizálni akar”, „csak bajba jutott embereken segíteni”.