Fotó: shutterstock, archív. Készítetítte: Frederic Legrand – COMEO
Hirdetés

„Nem lefutott a játszma” – hangsúlyozta a kormányfő egy franciaországi nemzetközi rádióállomás műsorában. „Emmanuel Macron és Marine Le Pen fej fej mellett halad, de alapvető különbségek vannak köztük” – fogalmazott Castex a France Inter rádiónak adott interjújában.

A kormányfő mindazonáltal hozzátette: „Madame Le Pen soha semmit nem irányított, soha nem kormányzott”.

A szuverenista jobboldali Le Pen a kétfordulós elnökválasztás első fordulójában másodikként végzett, s így lett a hivatalban lévő Macron kihívója a második fordulóban. A közvélemény-kutatási adatok szerint Macron elnök a vasárnap esedékes második forduló előtt pár nappal csak hajszálnyival vezet vetélytársa előtt.

Mindkét jelölt Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali vezető támogatóit igyekszik maga mellé állítani, miután Mélenchon a szavazatok mintegy 22 százalékával a harmadik helyen végzett az első fordulóban, április 10-én.

Korábban írtuk

Az Engedetlen Franciaország nevű mozgalmat irányító Mélenchon nem adott egyértelmű iránymutatást szavazóinak a második fordulóra, miután belső felmérésük szerint legtöbb szavazójuk tartózkodna, vagy érvénytelen üres szavazatot adna le április 24-én. Ezzel tovább növelte az elnökválasztás végeredménye körüli bizonytalanságot.

Bruno Le Maire pénzügyminiszter az Europe 1 nevű rádiócsatornának nyilatkozva leszögezte: megválasztása esetén Marine Le Pen „Vlagyimir Putyin (orosz elnök) és Oroszország kezébe helyezné Franciaország szuverenitását”, miután a radikális jobboldal elnökjelöltje korábban az orosz elnök iránti csodálatának adott hangot.

„Hallottam Marine Le Pen nemzetközi politikai javaslatait… Ez a francia szuverenitás végét jelentené” – szögezte le a tárcavezető, hozzátéve, hogy a női politikus győzelme szerinte a Putyin elnökkel való szövetséget, a NATO jelentette katonai védelem hiányát, és a Németországgal ápolt kapcsolatok megszakítását jelentené.