Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Hirdetés

„Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”.

„Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel.

Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe. A kiképzés megkezdése elemzők szerint arra utal, hogy hosszú távon megnyílt a lehetőség a harci repülőgépek átadására.

A fegyvereket illetően az államfő nem kívánta elmondani, hogy milyen új ígéretek hangzottak el francia részéről az ukrán elnök vasárnap esti látogatásán.

Korábban írtuk

„Újabb lőszerek szállításáról döntöttünk” – jelezte Macron. Azt is megemlítette, hogy „azon ukrán csapatok képzése, amelyek feladata az ellentámadás és az ellenállás lesz, a járművek, az ágyuk javítását érinti”.

„Erre is szüksége van Ukrajnának” – hangsúlyozta a francia elnök válaszul azokra a bírálatokra, miszerint Franciaország jóval elmarad az ukrajnai fegyverszállítások terén Németországhoz vagy Nagy-Britanniához képest.

Emmanuel Macron úgy vélte, „Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni, és megszervezni az általa választott pillanatban az ellentámadást annak érdekében, hogy mindenki a tárgyalóasztalhoz üljön, olyan feltételekkel, amelyeket Ukrajna választ meg egy számára tartós béke létrehozásához”.

A vasárnapi esti munkavacsorát követően a francia és az ukrán elnök közös közleményt adott ki, amelyben a két ország bejelentette, hogy Franciaország „több ukrán zászlóaljat képez ki tucatnyi páncélos járművel és könnyű harckocsikkal, köztük AMX-10 RC típusúval”.

Párizs az év elején jelentette be, hogy növelni kívánja a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú könnyű harckocsik szállításával, de azok számát soha nem hozta nyilvánosságra.