A kormány tíz nappal ezelőtt jelentette be, hogy a szeptemberi tanévkezdéssel betiltja a muszlim nők köntösének, az abajának a viselését az oktatási intézményekben, mert az „politikai támadást” jelent a szekularizáció ellen. A tárca csütörtökön jelezte, hogy a tiltás a férfiak viseletére, a kamizra is vonatkozik.

Hirdetés

„Az érintettek jelentős része levette hétfőn a teljes testét eltakaró hagyományos öltözéket, mielőtt bement a tanterembe, míg 67-en nem voltak hajlandóak alkalmazkodni a szabályhoz, és inkább hazamentek” – mondta Gabriel Attal oktatási miniszter a BFM hírtelevízióban kedden. „Néhány napon belül vissza fognak jönni, mert kötelező az iskoláztatásuk” – tette hozzá.

A tárcavezető elmondta, hogy azokba a közintézményekbe, ahol ilyen helyzet felmerül, képzett szakembereket küld a minisztérium. Gabriel Attal hétfőn az RTL kereskedelmi rádiócsatornának adott interjúban jelezte, hogy a 48 ezer általános iskola és 10 500 középiskola közül 513 lehet érintett a problémában, s valamivel több mint kétezer szakembert kiképeztek a tiltás betartatására a közoktatási intézményekben.

 „Az abaja és a kamiz mögött fiatal lányok, fiatal fiúk vannak és teljes családok. Emberek, akikkel párbeszédet kell folytatni, pedagógiát kell gyakorolni” – mondta múlt csütörtökön a miniszter. „Fogadni fogják őket, és elbeszélgetnek velük annak érdekében, hogy megértsék az új szabályt, azt, hogy miért is hoztuk meg ezt a döntést” – tette hozzá Gabriel Attal, emlékeztetve arra, hogy „a szekularizáció a Francia Köztársaság oktatásának egyik alapértéke”

Korábban írtuk

A muszlim viseletekről szóló vita rendszeresen kirobban Franciaországban, miután a szekularizáció, azaz az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények. Így a közoktatási intézményekben 2004 óta tilos minden vallási megkülönböztető jegy, a muszlim fejkendőn kívül a kereszt vagy a kipa viselése is. Az abaja és a kamiz betiltását a 2004-es szabályozás kiterjesztésének tekinti a kormány. Az intézkedést a jobboldal, a szocialisták és a kommunisták támogatják, míg a radikális baloldal és a Zöldek megtámadták az Államtanácsnál, amely kedd délután teszi közzé a határozatát.

Emmanuel Macron államfő hétfő este egy youtubernek adott internetes interjúban úgy vélte, hogy „a mai társadalomban van egy kisebbség, egyes emberek, akik kifordítva a vallást, megkérdőjelezik a köztársaságot és a szekularizációt”.

„Nem vonok párhuzamot a terrorcselekmények és a fiatal muzulmán lányok viselete között. Én csak azt mondom, hogy a szekularizáció kérdése az iskolában mélyreható kérdés” – mondta az elnök.