Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: cipta studio
Hirdetés

Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 52 ezer, jelentős részük otthonában lábadozik, 767 kórházban 22 800 Covid-19-beteget ápolnak, közülük 5565-en vannak intenzív osztályokon, ez 458-cal több, mint az előző nap.

Az illetékes ismételten kiemelte: a 24 órás megfigyelésre szoruló súlyos, légúti problémákkal kezelt betegek számának változása a legfontosabb adat, mert ez alapján tudják a hatóságok megítélni a két héttel ezelőtt életbe léptetett kijárási korlátozások hatékonyságát.

Franciaországban a súlyos betegek számának görbéje az elmúlt napokban meredeken haladt felfelé, a héten lehet számítani a tetőzésre.

A járvány kezdetén az intenzív osztályokon mintegy 5 ezer ágy állt rendelkezésére, ezt április közepéig meg kívánja triplázni az egészségügyi minisztérium. Jelenleg már mintegy 10 ezer ágy áll rendelkezésére a súlyos betegek ellátására.

A súlyos betegek 34 százaléka 60 év alatti, közülük 68-an – néggyel többen, mint hétfőn – 30 évnél fiatalabbak.

A tájékoztatás szerint március 1. óta 9444-en gyógyultan távoztak a kórházakból, közülük 1520-an az elmúlt 24 órában.

A járványügyi igazgató megerősítette: 288-ra emelkedett azon súlyos betegek száma, akiket túlterhelt régiók kórházaiból kevésbé fertőzött területekre szállítottak át. Elzászból napközben hat beteget szállították át Németországba, s az esti órákban további 121 súlyos fertőzött érkezik német kórházakba, valamint Luxemburgba és Svájcba. Szerdán pedig Párizsból indul két mentővonat Bretagne-ba 36 beteggel.

Jérome Salomon kiemelte: továbbra is Elzász-Lotaringia és a Párizs körüli Ile-de-France régióban súlyos a helyzet, ide várják az önkéntes orvosok és ápolók jelentkezését más régiókból az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető platformon.

Emmanuel Macron államfő a legnagyobb francia maszkgyártó üzemben, a Kolmi-Hopennek a nyugat-franciaországi Saint-Barthélémy-d’Anjou-ban tett látogatásán ígéretet tett arra, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben jelenleg védőfelszereléssel és műszerhiánnyal küzdő francia egészségügyet hamarosan teljesen el tudják látni a hazai gyártók. Április végére heti 15 millió maszkot fognak előállítani Franciaországban, míg a járvány megjelenése előtt 3,3 millió maszkra rúgott a négy francia üzem termelése. Az elnök azt is bejelentette, hogy négy nagyvállalat, az Air liquide, a Schneider Electric, a Valeo és a Peugeot egy konzorciumot hoz létre annak érdekében, hogy május közepéig 10 ezer lélegeztetőgépet gyártsanak, és felszereljenek velük valamennyi olyan francia kórházat, amelyek Covid-19-betegeket látnak el. Az állami egészségügyi szolgálatnak 4 milliárd eurós azonnali rendkívüli támogatást irányzott elő az államfő, amelyekből gyógyszerek mellett a lélegeztetőgépeket és a maszkokat finanszírozhatják.