Meloni elégedettnek mutatkozott hazájának „Európa és a Földközi-tenger déli térsége közötti új kapcsolatokban” játszott szerepét illetően. Úgy fogalmazott, hogy a Tunéziával kötött, működő egyezmény példaértékű.

Hirdetés

„A legjobb módja annak, hogy az illegális bevándorlás problémáját orvosoljuk, az az embercsempészek elleni küzdelem, valamint az afrikai kontinens lakói azon jogának megerősítése, hogy ne kelljen kivándorolniuk Európába. Mindezt csak fejlesztéssel tudjuk elérni és pontosan ezt tesszük most” – hangsúlyozta az olasz kormányfő.

Olaszország szeptemberben megállapodást kötött Tunéziával arról, hogy 4000 vendégmunkást fogad be Tunéziából, illetve támogatja az észak-afrikai ország erőfeszítéseit az embercsempészek elleni küzdelemben, valamint abban, hogy helyben munkalehetőségeket teremtsenek a fiatal munkavállalóknak.

Az idén eddig 6560 menedékkérő érte el tengeri úton Olaszország partjait. Összehasonlítva: a tavalyi év azonos időszakában számuk az olasz belügyminisztérium szerint 19 937 volt.

Korábban írtuk