Fotó: shutterstock.com/Robinotof
Hirdetés

Infektológusok, illetve virológusok eközben arra figyelmeztettek, hogy a koronavírus elleni védőoltás ellenére idén jóval előbb érte el Ausztriát a negyedik hullám, mint 2020-ban a második, és ha belátható időn belül nem sikerül ellaposítani a járványgörbét, elkerülhetetlen lesz egy újabb zárlat.

A lakosság oltakozási hajlandósága pedig egyre csak csökken. Amíg júniusban még nyolcvanezer körül mozgott a napi beadott oltások száma, ez júliusra hatvanezer alá csökkent, augusztusban pedig már csak napi húsz-huszonötezren veszik fel – többnyire a második – oltásukat országosan. Ausztriában eddig 5 206 024 ember kapta meg a koronavírus okozta betegség elleni vakcina mindkét adagját, tehát a lakosságnak mindössze 58 százaléka rendelkezik teljes immunitással.

A médiában élénk társadalmi vita folyik arról, miként lehetne az embereket rávenni az oltásra. A tartományok különféle oltási akciói – egyebek között az oltóbuszok, oltóhajó a Dunán, oltakozási lehetőség a bevásárlóközpontokban – egyelőre nem hozták meg a hozzájuk fűzött reményeket. Egyre többen szorgalmazzák, hogy az éjszakai szórakozóhelyeket, illetve a kulturális és sportrendezvényeket csak azok látogathassák, akiket már beoltottak. Ezt a lehetőséget az osztrák kancellár sem zárta ki, amennyiben a járványügyi helyzet tovább romlana.

A kormány csütörtökön a szakértőkből álló koronavírus-válságstábbal, majd előreláthatólag jövő hétfőn a tartományi vezetőkkel tanácskozik, hogy meghatározzák a szükséges lépéseket.

Korábban írtuk

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1848 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 690 153 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 545, az intenzív kezelésre szorulók 142-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon hárman haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 775-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 663 461.