Gáni lépését azzal indokolta, hogy így el akarta kerülni a vérfürdőt. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy ha Kabulban marad, akkor számtalan hazafi veszítette volna életét, Kabult pedig lerombolják.

Hirdetés

Gáni vasárnap hagyta el Afganisztánt, és nem sokkal később a szélsőséges iszlamista tálib felkelők behatoltak Kabulba, ahol az elnöki palotát is elfoglalták. Az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió olyan felvételeket is sugárzott, amelyeken az látszik, hogy tálib harcosok Korán-verseket énekelnek az épületben. A felkelők bejelentették: az elnöki palotából hamarosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett.

A tálibok az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Korábban írtuk