London polgármestere iszlamista szélsőségesek halálos fenyegetéseivel néz szembe. Az erről szóló hírek azután érkeztek, hogy Sadiq Khant egyébként egy korábbi magas rangú tory parlamenti képviselő azzal vádolta meg, hogy iszlamisták irányítása alatt áll – írja a The Guardian brit lap.

Hirdetés

Khan 2017 óta kap rendőri védelmet, amelyet általában néhány magas rangú miniszternek vagy királyi családtagnak tartanak fenn.

A biztonsági intézkedéseket ismerő forrás azt mondta, hogy a szélsőjobboldal mellett Khant iszlamista szélsőségesek is fenyegetik.

Sadiq Khan a főváros első muszlim polgármestere. A politikust egy körülbelül 15 rendőrből álló csapat védi éjjel-nappal. Egyes iszlamista szélsőségesek potenciális célpontnak tekintik a nyugati demokráciákban közhivatalt betöltő muszlimokat. A lap hozzátette: egy férfi már elismerte, hogy megfenyegette Khant.

Korábban írtuk

Képviselőként a londoni polgármester az azonos neműek házasságára szavazott, és városvezetőként kiállt a melegek jogaiért.​

A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemzet honlapján.