A minisztérium szerint az orosz hadsereg három frontszakaszon tíz ukrán rohamot vert vissza, közülük hatot Donyeck könyékén. A Moszkvában kiadott tájékoztatásban az áll, hogy az „érintkezési vonal” mentén az ukrán fél vesztesége mintegy 680 katona volt, akik közül a legtöbben, mintegy 280-an a Liman körzetében vívott harcokban estek el, vagy sebesültek meg súlyosan.

Hirdetés

Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai és célpontok haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett több üzemanyag- és rakétatüzérségi raktárt, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet, egy HIMARS sorozatvető-rakétát, valamint 34 drónt. Az orosz statisztika szerint meghaladta 18 ezret az ukrán fél által a háború eleje óta elvesztett különleges katonai járművek száma.

Korábban írtuk

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megyében egy nő megsebesült.

A RIA Novosztyi hírügynökség hivatalos forrást idézve azt írta, hogy befejeződött az ukrán hadifoglyokat szállító, a belgorodi régióban szerdán lelőtt orosz Il-76-os katonai szállító repülőgép repülési adatrögzítőinek előzetes dekódolása, és megkezdődött a kiértékelés. Vlagyimir Putyin orosz elnök a történteket Kijev saját polgárai elleni bűncselekményének nevezte.