A történelemtanárt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

Hirdetés

A két kiskorú, egy 14 és egy 15 éves fiú a gyanú szerint azáltal vált bűnrészessé, hogy pénzért cserébe megmutatta a gyilkosnak, Abdoullakh Anzorovnak a tanárt, akivel ő végezni akart. Mindkét fiút elengedték, de rendőri felügyelet alá, és nevelő szülőkhöz kerültek.

A gyanúsítottak között van Brahim China, a megölt tanár egyik 13 éves diákjának az apja is. A férfi a Facebookon két videófelvételt tett közzé, amelyben a tanár ellen uszított, mert órán Mohamed-karikatúrákat mutatott be. Az apát és Abdelhakim Sefrioui iszlamista prédikátort azzal vádolják, hogy néven nevezték a tanárt, és célponttá tették a közösségi oldalakon. Ellenük is terrorista gyilkosságban való bűnrészesség a vád.

A támadó három barátját is vád alá helyezték. Közülük ketten, Naim B. és Azim E. szállították gépkocsival a gyilkost a középiskolához, a harmadik, Yussuf C. pedig jelen volt, amikor az iszlamista megvette a kést, amellyel megölte áldozatát. Őket terrorista bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják.

Korábban írtuk

A nagykorú vádlottak előzetes letartóztatásba kerültek az öt napig tartott kihallgatások után.

Az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal kapcsolatban.

A prédikátor ügyvédje azt állítja, hogy ügyfele és az iszlamista gyilkos között nem volt semmilyen kapcsolat. Szerinte „megrendelők állnak a merénylet mögött, akik most feltehetően örülnek, hogy a nyomozás két periférikus figurára koncentrál, akik soha nem akarták ezt a szörnyűséget”. Az ügyvéd szerint a „veszélyes emberek, akik kiképezték Anzorovot, biztonságos helyen vannak és másokat is ki fognak képezni”.

Egy orosz nyelvű hangfelvételen a csecsen támadó azt mondta, hogy bosszút akart állni a tanáron, amiért „sértő módon mutatta meg a profétát”. A francia hírügynökség által idézett üzenetben az iszlamista a Koránból idézett, és azt kérte „testvéreitől: imádkozzanak érte, hogy Allah elismerje mártírként”.

A Le Monde című napilap értesülése szerint a közelmúltban radikalizálódott csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov júniusban nyitott Twitter-profiljáról – amelyen vállalta a merényletet – egyértelműsíthető, hogy szeptember 25. óta keresett áldozatot dzsihadista merénylettervéhez. Többször utalt arra, hogy le akar valakit fejezni. Aznap egy 25 éves pakisztáni férfi egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

Samuel Paty áldozatként való kiszemelése előtt Abdoullakh Anzorov három olyan ember címét is megszerezte, akit bűnösnek tartott azért, mert szerinte megsértette a profétát.