A legsúlyosabb helyzet a Dráván alakult ki Kapronca (Koprivnica) közelében. A Soderica-tónál a medréből kilépett folyó egy utat és egy lakóépületet öntött el. Ezzel szemben a Mura mentén médiajelentések szerint némileg enyhült a helyzet, az áradások nem okoztak nagyobb károkat a lakóépületekben.

Hirdetés

Kapronca-Kőrös megyében több települést is árvíz fenyeget, de homokzsákokból emelt gátakkal eddig elejét lehetett venni nagyobb károknak. Az ár várhatólag éjszaka fogja elérni csúcspontját.

Sajtójelentések szerint némileg enyhült a helyzet a Mura mentén, az áradat nem okozott nagyobb károkat a lakóépületekben. A folyó vízszintje Muraszerdahelynél érte el csúcspontját, de a délutáni órákban már apadni kezdett.

A horvát sajtó közlése szerint drámai helyzet alakult ki a Sziszek városa melletti Odransko Polje természetvédelmi területen, ahol mintegy 150 lovat zárt körbe az ár. A térségből, amely az árvízvédelmi rendszer részét képezi, eddig hozzávetőleg ezer lovat tudtak kimenekíteni. A többi állatot a lakóknak nem sikerült időben elvinni.

Mentőegységek hétfőn reggel a Száva által elárasztott területen három migránst mentettek ki a vízből Zágráb közelében.

Korábban írtuk