Fotó: ShutterStock (archív)
Hirdetés

Kaczynski a PiS parlamenti frakciójának szerdai ülésén tájékoztatta a kormánykoalíció képviselőit, hogy távozik majd a kormányból, és aláhúzta, hogy a döntés a PiS hatékonyabb irányításával függ össze – jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

Kaczynski a tavaly októberi részleges kormányátalakítás nyomán lett a belbiztonsági és a védelmi tárcákat felügyelő miniszterelnök-helyettes, de megtartott pártelnöki tisztségét is. A szerdai frakcióülésen úgy nyilatkozott, nem elegendő, hogy hetente csak egyszer jut el a PiS székházába – mondta egy meg nem nevezett forrás.

Kaczynski már a korábbi sajtónyilatkozataiban is átmenetinek nevezte a kormányfőhelyettesi poszt vállalását. Egyik korábbi interjújában már jelezte, hogy bizonyos feladatok befejezése után „igazi foglalkozásához, vagyis a pártvezetéshez” tér vissza.

A 72 éves Jaroslaw Kaczynski Lengyelország legbefolyásosabb politikusának számít. Az egykori kormányfő 2003 januárja óta tölti be megszakítás nélkül a PiS elnöki tisztét, amelyre legutóbb idén júliusban választották újjá. Akkor megerősítette, hogy újraválasztása esetén ez lesz az utolsó pártelnöki időszaka, többet nem vállal. A pártelnöki megbízatás négy évre szól.

Korábban írtuk