Bezos az Obama-alapítványnak adott támogatásért cserébe azt kéri, hogy a Chicagóban épülő lévő Obama Elnöki Központ egyik részét nevezzék el John Lewis Plazának a tavaly elhunyt neves polgárjogi harcos emlékére. Korábban maga az alapítvány ajánlotta föl, hogy adományozói tegyenek javaslatot a központ egyes részeinek elnevezésére olyan emberekről, akik egy igazságosabb világért küzdöttek.

Hirdetés

Bezos kérése arra a köztérre vonatkozik, amely az épületegyüttes közepén informális és tervezett összejövetelek helyszínéül szolgál majd, illetve szabadtéri előadásokat, piacokat, vásárokat tartanak majd rajta.

„A szabadságharcosok megérdemlik, hogy különleges helyet foglaljanak el a hősök panteonjában, és meggyőződésem szerint John Lewisnál nincs méltóbb, akinek emlékére ezt az adományt átadhatnám” – jelentette ki közleményében Bezos.

Mindeddig ez a legnagyobb egyedi adomány, amelyet az Obama-alapítvány kapott. Az ügylet közvetítője Jay Carney, az Amazon jelenlegi PR-igazgatója, Obama elnök egykori sajtótitkára volt.

Korábban írtuk

Az alapítvány még nem határozta meg, mire költi a pénzt, de annyit közölt ezzel kapcsolatban: „Ebből a megfelelő eszközökkel, forrásokkal és képzéssel látják el a jövő amerikai és más országbeli vezetőit annak érdekében, hogy megvalósítsák a szándékuk szerinti változtatásokat a világban, amint erre John Lewis néhai kongresszusi képviselő is törekedett.”

A szóban forgó klinika, amelynek Bezos 160 millió dollárt adományoz, a New Yorki-i Langone Health, amely a New York-i Egyetem gyakorlókórháza.

Bezos azóta, hogy már nem az Amazon elnök-vezérigazgatója, főleg jótékonykodással foglalkozik. Tavaly felajánlotta, hogy 2030-ig tízmilliárd dollárt áldoz a vagyonából a klímaváltozás elleni küzdelemre. A Forbes magazin durván 212 milliárd dollárra becsüli Bezos magánvagyonát, de ezt sokan megkérdőjelezik viszonylag szerény értékű eddigi adományai és az alapján, hogy nem hajlandó csatlakozni Bill Gates és Warren Buffett azon kezdeményezéséhez (The Giving Pledge), amely arra kéri a világ gazdag embereit, hogy vagyonuknak legalább a felét adják jótékony célokra.