Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Nem fiú, de nem is lány

Barbara Broccoli, a legutóbbi James Bond-film egyik producere azt nyilatkozta, a korábbi tervekkel ellentétben a jövőben nem játssza nő a híres kémet a filmvásznon. Nem tartja azonban kizártnak, hogy az egy későbbi részben nem bináris (magát sem nőnek, sem férfinak nem tartó) szereplőként jelenjen meg, ebből következően az angolban használatos női vagy férfinévmás helyett a többes szám 3. személyű „ők”-kel utalnak majd rá. A producer korábban már azt is elmondta, hogy a következő Bond-moziban is brit férfi játssza majd a főhőst, ám az „bármilyen bőrszínű” lehet.
(Sarah Taylor: James Bond will absolutely not be a woman – but the character just might be non-binary in the future, producer says, The Blaze, 2021. 12. 13.)

Johnny, a rozmár

Kivette az Amazon az LMBT-könyvek listájáról a Johnny, a rozmárt. Matt Walsh konzervatív kommentátor gyermekkönyve görbe tükröt tart a liberális genderideológusok elé azzal, hogy a benne szereplő kisfiú rozmárként azonosítja magát, és édesanyja megpróbál mindent megtenni, hogy ebbéli érzelmei kiteljesedhessenek. A gyerekkönyv azután jutott erre a sorsra, hogy a virtuális áruházóriás LMBT-listáján első helyet ért el az eladások alapján. Nem sokkal később az országos áruházlánccal rendelkező megamarket, a Target egy az egyben eltávolította a könyvet a megrendelhető olvasnivalók közül anélkül, hogy ezt a szerzőnek bármivel is megindokolta volna.
(Brooke Migdon: Amazon recatego­rizes book comparing being trans to pretending to be a walrus, The Hill, 2021. 12. 10.)

Fehér rasszisták és kötél

A nemrég önmaga ellen ál-gyűlöletbűncselekmény megszervezése miatt elítélt színes bőrű színész, Jussie Smollett nem sokkal Donald Trump beiktatása után egy rapvideóban írta le, mit gondol a világról. Az Andy Ngo konzervatív újságíró által előásott, F.U.W. (az „elb*szott világ” angol megfelelőjének rövidítése) című dalhoz készült klipben szerepel fekete férfi a feje felett himbálózó kötéllel; elkülönített szökőkutak fehéreknek és „színesbőrűeknek”; Molotov-koktél és egy kerekesszékes férfi, aki egy Trump-maszkon hajt keresztül. Szinte pontosan két esztendővel később Smollett ismeretlen, Trump-baseballsapkát viselő, fehér férfiak ellen tett feljelentést, akik bántalmazták és kötelet akasztottak a nyakába. Ahogy korábban megírtuk, a bíróság kimondta: mindebből semmi nem igaz.
(twitter.com/MrAndyNgo, 2021. 12. 14.)

Magukra maradtak az áldozatok

A november 21-i waukeshai karácsonyi parádét megrázó támadás áldozatai úgy érzik, magukra hagyták őket, mivel az elkövető bőrszíne miatt a nyolc halálos áldozatot követelő tömeggyilkosság „nem fér bele a narratívába”. Erről nyilatkozott többek közt a 67 éves Sharon Millard, akinek 79 éves barátnője, Virginia „Ginny” Sorenson a támadás egyik halálos áldozata volt; mindketten a milwaukeei Táncoló Nagyik nevű tánccsoport tagjaként léptek volna fel a karácsonyi parádén. A tettes, a 39 éves, fekete bőrű, többszörösen büntetett Darrell Brooks, akinek a közösségi médiában korábban megjelent kiírásai mély fehérellenességről tanúskodnak, a támadás óta rendőrségi őrizetben van, és bár még egy hónap sem telt az eset óta, az amerikai médiában csak elvétve lehet találkozni a vele kapcsolatos cikkekkel vagy megszólalásokkal; ha mégis megemlítik, akkor leggyakrabban „autóbalesetnek” nevezik a támadást.
(Dana Kennedy: ‘Not fitting their narrative’: Waukesha feels abandoned after tragic parade attack, New York Post, 2021. 12. 13.)

Korábban írtuk

Kevesebb rendőrrel a biztonságért

Egy, a Bostoni Egyetem diákújságjában megjelent szerkesztőségi vélemény szerint a campuson nem érezhetik magukat biztonságban a diákok, mert a biztonsági őrök „rendszeresen zaklatják a színes bőrű diákokat, és nem engedik be őket a közösségi terekbe”. Ezt alátámasztandó öt esetet sorolnak fel 1972 és 2021 áprilisa között; ez utóbbi alkalmával egy biztonsági őr „a földre tepert egy fekete bőrű diákot, akiről úgy hitték, bántalmazta egy társát”. Megoldásként az egyetemi rendfenntartó testület, a BUPD pénzügyi támogatásának megvonását, illetve a szervezet teljes felszámolását ajánlják, helyette „új szolgáltatásokat” vezetnének be, így például diákok kísérnék egymást haza, ha valaki nem érzi magát biztonságban, de több pénzt adnának az egyetemen működő, a nemi erőszakok megelőzésére létrejött szervezetnek is.
(The BUPD promised us the perception of safety – not its reality, The Daily Free Press, 2021. 12. 08.)

A szegregáció szépsége

A Colorado állambéli Denverben található Centennial Általános Iskola nemrégiben különleges eseményt hirdetett meg „Színes bőrű családok játszótéri éjszakája” címmel. Scott Pribble, a denveri állami iskolákat felügyelő szervezet szóvivője szerint az eseményt azért szervezték meg, hogy az „kapcsolódási lehetőséget, támogatást és inspirációt nyújtson azoknak a családoknak, akiknek hasonló tapasztalataik és hátterük van”, és „az ilyen törekvések közelebb hoznak bennünket egymáshoz, nem pedig megosztanak”. Nyilatkozata szerint az eseményre azért volt szükség, mert „sok fekete bőrű család” vágyott már az „együvé tartozás” érzésére.
(Tim Meads: Denver Elementary School Hosts Racially Segregated Family Playground Night, The Daily Wire, 2021. 12. 15.)

A normalitás szikrája

Tizenhét állami iskolatanács szakította meg a kapcsolatot az Iskolai Tanácsok Országos Szervezetével, miután az a kritikai fajelmélet oktatása ellen felszólaló szülőket egy levélben „belföldi terroristáknak” minősítette és a Biden-kormány segítségét kérte ellenük. Ez minimum 1,1 millió dolláros (több mint 360 millió forint) kiesést hozott a szervezetnek. Mint utóbb kiderült, a levelet Viola Garcia elnök és Chip Slaven vezérigazgató az igazgatótanács előzetes hozzájárulása nélkül írta meg, és később hiába kértek elnézést, mondván, „nincs mentség a levélben használt nyelvezet egy részére”, a tagszervezetek döntését már nem tudták megváltoztatni.
(Zachary Faria: National school board group bleeding membership and money after comparing parents to terrorists, Washington Examiner, 2021. 12. 08.)