Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores
Hirdetés

Londonban a becslések szerint negyedmillióan nézték a Temze partján és más helyszínekről a tizenkét perces tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjátékára kezdődött.

A Big Ben és az otthonául szolgáló 96 méter magas Erzsébet-torony jelenleg évekig tartó felújítás alatt áll, és hétköznapokon nem hallható a toronyóra ugyancsak világszerte ismert harangjátéka, de az év végi ünnepi időszakra üzembe helyezték a szerkezetet. Nemrégiben az állványzatot is eltávolították a megújított óraszerkezet elől, így ezúttal – az idén két éve először – látszott is, amint az óramutatók éjfélt mutattak.

A felújítás várhatóan jövőre készül el.

A 12 ezer tűzijáték-rakétát hagyományos módon a parlamenttel szemközti 135 méter magas óriáskerékről, a London Eye-ról és a Temzén horgonyzó uszályokról lőtték fel.

A Temze partján kijelölt és biztonsági kerítésekkel elkerített szakaszokra – immár hatodik éve – csak előzetesen megváltott jegyekkel lehetett bemenni. Ezekből százezernél valamivel többet adtak el, és a tűzijátékra érkezőket a beléptető kapuknál biztonsági ellenőrzésnek is alávetették.

A skót fővárosban, Edinburghban becslések szerint százezren vettek részt a világhírű újévköszöntő utcabálon, a Hogmanay-n. Az évek során háromnapos utcabálsorozattá bővült rendezvény globális eseménynek számít, amelyre minden évben többtucatnyi országból turisták tízezrei érkeznek.

Az Edinburgh fölé magasodó várhegyről szintén nagyszabású tűzijátékkal köszöntötték 2020-at.

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök a Downing Street által szerda hajnalban közzétett újévi üzenetében, a Brexit-folyamatot kísérő vitákra utalva leszögezte: a 2019-es évvel együtt az Egyesült Királyság a megosztottságnak, a gyűlölködésnek és a közéletet oly sokáig terhelő bizonytalanságnak is búcsút inthet, és új fejezetet nyithat történelmében.

Johnson közölte: idei napirendjének első pontja az, hogy a választók akaratát teljesítve kivezesse az országot az Európai Unióból.

„Ennek már meg kellett volna történnie, de ebben megakadályozott bennünket a parlament, amely elszánta magát minden trükk bevetésére annak érdekében, hogy meghiúsítsa kilépésünket az EU-ból” – fogalmazott újévi üzenetében a brit kormányfő.

Johnson az előző parlamentre utalt, amelyben a kormányzó Konzervatív Pártnak nem volt többsége, és az ellenzék elfogadtatott egy törvényt, amelynek alapján a Brexit-megállapodás ratifikálásának elmaradása miatt Johnsonnak kezdeményeznie kellett az EU-nál a Brexit elhalasztását január végéig.

A december 12-én tartott előrehozott választáson azonban a Konzervatív Párt a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.

Az új összetételű alsóház karácsony előtti első ülésnapján nagy többséggel elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit; a végleges ratifikáció januárra várható.

Szerdán közzétett újévi üzenetében Boris Johnson ki is emelte, hogy az új parlamenttel a háta mögött a brit kormány ebben a hónapban végigviszi a Brexit-folyamatot.