Sojgu szerint az emelés lehetővé teszi, hogy az állandó készenlétben lévő alakulatokat és katonai egységeket 97 százalékos szinten ellássák fegyverrel és hadfelszereléssel. Hangsúlyozta, hogy maximális szinten kell fenntartani a termelést, és meg kell szervezni, hogy a csapatoknak a tervezett ütemnél hamarabb szállítsanak.

Hirdetés

Arról is szólt, hogy az orosz erők Ukrajnában a rakétacsapatok és a tüzérség harcászati alkalmazásának új módszereit tesztelik, elsősorban a pilóta nélküli légi járműveket magában foglaló felderítő és csapásmérő rendszerek formájában. Mint mondta, a Tornado-SZ sorozatvetők és a Malka önjáró tüzérségi lövegek alkalmazása lehetővé teszi a külföldi rakéta- és tüzérségi rendszerek hatékony legyőzését.

A miniszter elmondta, hogy a részleges mobilizálás részeként mintegy háromezer kiképző vesz részt a mozgósítottak kiképzésében, több mint száz oroszországi és fehéroroszországi gyakorlótéren. Elmondta, hogy két hónap alatt több mint 300 ezer tartalékost, köztük önkénteseket képeztek ki, beleértve mintegy 8 ezer harcjármű és harckocsi, légvédelmi és tüzérségi rendszer, pilóta nélküli légi és elektronikus hadviselési komplexum, valamint kommunikációs eszközök személyzetét.

Bejelentette, hogy 16 újabb katonai kiképzőközpontot hoznak létre Oroszország szövetségi állami egyetemein, így ezek száma 120-ra emelkedik, 68 régióban.

Korábban írtuk

Közölte, hogy új rakétarendszereket a stratégiai rakétaerők öt alakulatánál fognak rendszeresíteni, és az űrerők felügyelete alatt a Krasznojarszki területen fegyvernemközi tesztpálya létrehozása folyik. Bejelentette, hogy 2023-ben különös figyelmet fordítanak a hadászati nukleáris erők érdekeit szolgáló építkezésekre.

Vlagyimir Putyin elnök egy októberben kiadott rendeletében létrehozta a kormány alá rendelt koordinációs tanácsot, amelynek feladata az ukrajnai „különleges hadművelet” szükségleteinek biztosítása. A 19 tagú testület élén Mihail Misusztyin miniszterelnök áll, aki október 31-én arra utasította a tanácsot, hogy készítsen javaslatokat a határidők és az államvédelmi parancs végrehajtásának egyéb részleteinek tisztázására.

Novemberben a kormány összeállította azoknak az állami szerveknek a listáját, amelyek egyszerűsített eljárás keretében végezhetnek beszerzéseket a háborús szükségletek kielégítésére. Az egyetlen beszállítótól történő beszerzésre kilenc intézmény kapott jogot: a belügyminisztérium, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a rendkívüli helyzetek minisztériuma, a Szövetségi Őrszolgálat (FSZO), a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR), a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), az orosz nemzeti gárda, a szövetségi tartalékszolgálat (Roszrezerv) és az orosz elnök különleges programjainak főigazgatósága.

Az Állami Duma (a parlament alsóháza) által 2021 októberében jóváhagyott 2022-es orosz védelmi költségvetés 3,51 ezer milliárd rubelt tesz ki. A védelmi kiadások az akkori, hároméves büdzsé irányszámai alapján 2023-ban 3,55 billió rubelre, 2024-ben pedig 3,8 billió rubelre emelkedtek volna (a rubel jelenleg mintegy 6,50 forintot ér).

Az éves állami védelmi megrendelést az állami fegyverzetprogram alapján alakítják ki. 2027-ig 20 billió rubelt különítettek el a program végrehajtására, ebből 19 billió rubelt fegyverzet, katonai és speciális felszerelések beszerzésére, javítására és fejlesztésére, valamint egybillió rubelt a szükséges infrastruktúra kiépítésére – az orosz védelmi minisztérium honlapján található adatok szerint.

Március elején Jurij Boriszov, a védelmi-ipari komplexumért és az űriparért felelős akkori miniszterelnök-helyettes, azt mondta, hogy Oroszországnak minden esélye megvan arra, hogy idén több mint 98 százalékban teljesítse az állami védelmi megrendeléseket, ugyanúgy, mint tavaly. Elmondta, hogy a kormány 2014 óta dolgozik azon, hogy csökkentse importfüggőségét, és ez idő alatt „nagyon sokat” elért, különösen a kritikus védelmi és biztonsági területeken.

Március végén Putyin engedélyezte azoknak a vállalatoknak az államosítását, amelyek akadályozzák az állami védelmi megrendelések teljesítését. Később az államfő jóváhagyta azt a törvényt is, amelynek értelmében tízévi szabadságvesztés szabható ki állami védelmi rendelés feltételeinek meghiúsításáért.