Az egyhetes program keretében – melyet a Japán is támogat – az ukrán katonák egyebek között felkeresik az északnyugati Battambang tartomány már aknamentesített zónáit is. A kiképzés során japán gyártmányú aknaérzékelő eszközöket használnak.

Hirdetés

Emberi jogi szervezetek korábban már figyelmeztettek, hogy az orosz csapatok nemzetközileg betiltott taposóaknákat is alkalmaznak Ukrajnában, amelyek rendszeresen szednek áldozatokat és fennakadást okoznak az élelmiszerellátásban is.

Kambodzsában a csaknem három évtizeden át tartó polgárháború nyomán még mindig körülbelül hatmillió, fel nem robbant taposóakna található, melyek a mai napig szedik áldozataikat.

A kambodzsai aknamentesítők a világ legjobbjai közé tartoznak, több ezren közülük – az ENSZ aknamentesítő programjai keretében – Afrikában és a Közel-Keleten is dolgoznak.

Korábban írtuk

A kiképzésről novemberben állapodott meg Hun Szen kambodzsai miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az eredeti terv szerint kambodzsai szakértők Lengyelországban készítenék fel az ukránokat, Heng Ratana, a programért felelős kambodzsai hivatal vezetője hétfőn viszont azt mondta, a megegyezés részleteit – a szakértők számát és a program helyszínét – egyelőre nem tisztázták.

Jóllehet Phnompen hagyományosan jó viszonyt ápol Oroszországgal, Hun Szen elítélte Moszkva Ukrajna elleni támadását, és Kambodzsa megszavazta az Oroszországot a háború miatt elítélő ENSZ-határozatot is.

Ukrajnának Kambodzsa mellett több más ország, egyebek között az Egyesült Államok és Németország nyújtott segítséget az aknamentesítésben.