Egy ohiói egyetem professzorának 400 000 dollárt kártérítést ítéltek meg, miután beperelte munkaadó egyetemét, amely azt követelte tőle, hogy alkalmazza egy hallgatóra az általa preferált névmást.

Hirdetés

„A hallgató óra után odajött hozzám, és azt mondta, hogy szeretné, ha nőként szólítanám meg, én pedig megpróbáltam megegyezni vele. Hajlandó voltam használni a saját női nevét, és kezdetben a vezetőség belement ebbe, de aztán hirtelen megváltoztatták a véleményüket, és azt követelték, hogy engedjek az ideológiának, hivatkozzak nőként a diákra, de én ezt egyszerűen nem tehettem meg.” – mondta Nick Meriwether professzor.

Meriwether szerint a követelés a szólás- és vallásszabadsággal is ellentétben állt.Hiszem, hogy Isten férfit és nőt teremtett. Az egyetemi tanteremnek a vita és a szabad gondolatok helyének kellene lennie. Az egyetem vezetésének azonban nincs joga ahhoz, hogy megmondja a professzoroknak, hogyan gondolkodjanak a diákokról. Ez a szólásszabadságom csorbítása.”

– tette hozzá.

Korábban írtuk

Meriwether professzor azzal érvelt, hogy az egyetem megsértette a jogait, és arra kényszerítette, hogy keresztény meggyőződése ellenében cselekedjen – írta meg a V4NA.